A bíróság szerint nem volt elég bizonyíték a férfi ellen. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész fellebbezett az ítélet ellen. Guminyom, cipőlenyomat, fegyver, DNS. Ezek közül egy sem volt, ami a volt nyomozó bűnösségét alátámasszák. – Az eljárásban egyetlen olyan bizonyíték sem merült fel, amelynek alapján kétséget kizáróan lehetett volna következtetni Dömös Zoltán bűnösségére – mondta az ítélet indoklásában a bíró.
A volt rendőr megkönnyebbült az ítélet hallatán, felesége pedig elsírta magát. A bilincset rögtön levették a férfiről, így szabadon távozhatott. – Több mint hússzor mentem vissza a börtönbe, de most már csak haza megyek, még azokra a tárgyakra sincs szükségem, amelyek velem voltak két évig a zárkában – mondta a Borsnak a rendőrtiszt, aki feleségével kézen fogva hagyta el a bíróság épületét.
Az ügyészség azzal vádolta meg a rendőr őrnagyot, hogy 2010. május 18-án szolgálati autóval a Szentlőrinc és Vidéke Takarékszövetkezethez hajtott, majd szolgálati pisztolyával fenyegetőzve 258 ezer forintot zsákmányolt. Ha jogerősen is felmentik, kártérítési pert indíthat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.