Kártérítésért perelik Zsanettet

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 21. 08:55
Hamis vád miatt és kártérítésért is perelheti E. Zsanettet az öt rendőr, akiket tegnap jogerősen felmentettek. Nehezményezik: a bíróság azt nem mondta ki, hogy bűncselekmény nem történt.
S. D.

A 23 éves E. Zsanett azt állította, hogy öt rendőr megállította 2007. május 4-én hajnalban, egy közúti ellenőrzéskor, egy sötét mellékutcába vitték, majd közülük ketten megerőszakolták.

– Nagyon sok eljárás indul majd hamis vád miatt, és kártérítési követelésekre is lehet számítani – jelentette ki dr. Magyar György, az egyik rendőr védője. A táblabíróság döntése szerint nem volt olyan objektív bizonyíték, amely a fiatal hölgy állítását támasztotta volna alá. Ugyanakkor azt sem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy a rendőrök mondtak igazat. T. Péter, a Zsanett-ügy elsőrendű vádlottja a Borsnak elmondta: nem örülnek az ítéletnek, mert nem adtak nekik igazat.

– A nyomozás és az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy nem történt bűncselekmény. Most viszont azt mondták ki, hogy Zsanett vádjai nem bizonyíthatók – mondta Péter. – Ötünk élete siklott ki a meghurcoltatásoknak köszönhetôen. A becsületünk miatt sem fogadható el számunkra ez az ítélet, ezért benyújtottuk a kártérítései igényünket.

A Zsanett-ügy kirobbanása megingatta a lakosság rendőrségbe vetett hitét. Menesztették Petrétei József igazságügyi minisztert, Bene László országos rendőrfőkapitányt, Gergényi Péter budapesti fôkapitányt és Dobozi Józsefet, a Rebisz főnökét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.