Csúcszsaru őrizetben

ügyészség
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 06. 12:00
Újabb két rendőrt állítottak elő kollégáik a nemrégiben kipattant korrupciós botrány nyomán.

Mint ismert, az elmúlt napokban a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) őrizetbe vette K. Tamás alezredest, a BRFK közrendvédelmi főosztályvezetőjét, valamint H. Lajos őrnagyot, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztályának vezetőjét, továbbá két civilt. Egyikük a sajtóértesülések szerint az a V. László, aki negyven különböző szórakozóhelyet üzemeltet Budapesten és több megyében.

Az elmúlt vasárnap dr. Hatala József országos rendőrfőkapitány felmentette beosztásából H. Lajos közvetlen főnökét, G. Imrét is, ő az NNI szervezett bűnözés elleni főosztályát vezette.

A KNYF közölte: G. Imrét tegnap őrizetbe vették, és hivatalos személy által részben kötelességszegéssel, részben hivatali helyzetével visszaélve, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettével gyanúsították meg.

K. Attila, a BRFK bűnügyi szervek bűnügyi információs főosztály kiemelt ügyek osztályának felderítéssel foglalkozó nyomozóját szintén őrizetbe vették.

Pintér Sándor belügyminiszter közölte: a rendőri felsővezetésben, az ORFK-n és a BRFK-n további személyi változások csak akkor várhatók, ha a nyomozás további rendőri vezetők felelősségét állapítaná meg. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.