Véres ruhában szaladt az utcára a begőzölt lány

dráma
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 13. 22:30
Konyhakéssel vetett véget a szerelmi civódásnak egy fiatal nő New Yorkban. Gyilkossági kísérlet miatt öt évre börtönbe kerülhet.

 

Jekatyerina Pusepa és Alec Katsnelson egy évvel ezelőtt ismerkedtek össze az interneten, és mivel az első személyes találkozásuk után azonnal szerelembe estek, össze is költöztek. Manhattan egyik elegáns negyedében béreltek lakást, de a közös életük sehogy sem akart működni. Állandóak voltak köztük a hangos kiabálások, amit nagyon rosszul viseltek a szomszédok is, hiszen zavarták a ház nyugalmát. Többször hívtak rájuk rendőröket, akik minden alkalommal rendre tudták utasítani a veszekedő feleket.

Múlt hét pénteken azonban elfajultak a dolgok, a veszekedés még azelőtt drámába torkollott, mielőtt kiértek volna a szomszédok által riasztott rendőrök.

Jekatyerina úgy begőzölt, hogy konyhakést ragadott, amivel többször mellkason szúrta a férfi. A szurkálás után Alec összeesett, a lány pedig leszaladt az utcára, de ott már két rendőrautónyi egyenruhás várta. Az orosz származású bevándorlót gyilkossági kísérlettel vádolják, öt év börtönt is kaphat, Alec, az orvosok tájékoztatása szerint túléli a brutális támadást. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.