– Bár védencem viszonylag nyugodt, nyilvánvaló, hogy nagy segítséget jelent számára a tegnapi találkozás – mondta lapunknak az M. Tamást védő dr. Horváth Antal ügyvéd. – Tamás egyébként többszemélyes cellába került, szabadidejét sétával és olvasással tölti. Egyelőre egy kihallgatáson van túl. Cáfolnom kell az egyik napilap állítását, amely szerint a szakértők már megállapították, hogy a gyanúsítottak beszámíthatók. Ugyanis még el sem kezdődött az elmeszakértői vizsgálatuk, egyelőre csak a szakértő kirendelésére került sor. Hamarosan a rendőrség helyszíni bizonyítást tart, mindhárom fiút visszaviszik a lövészklubba, hogy ott mutassák be, miként követték el a gyilkosságokat. A helyszíni bizonyítást valószínűleg még ebben a hónapban megtartják – tette hozzá az ügyvéd.
Mint arról a Bors beszámolt, V. Roland, T. Attila és M. Tamás április elején végzett a soproni lövészklub társelnökével, Sz. Sándorral és annak barátjával, B. Ervinnel. A rendőrség szerint a lövéseket V. Roland és T. Attila adta le, M. Tamásra a figyelő szerepe hárult.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.