Idén nagyjából 4-4,5 millió embernek kellett beküldenie az adóbevallását a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV). Ezt szombatig alig több mint hárommillióan tették meg, azaz az adózók negyede az utolsó hétvégére, még inkább a legutolsó napra halasztotta a kötelességét. Tegnap lejárt a határidő, aki elmulasztotta, annak súlyos büntetést – akár 200 ezer forintot – kell fizetnie. A postai dolgozók elmondták: tavaly akadt olyan, aki három perccel éjfél előtt rohant be az ajtón, hogy feladja a levelet.
Nemcsak a büntetés miatt érdemes azonban korábban elintézni a dolgot. Egy tengerentúli felmérés szerint ugyanis a különböző határidők – különösen az adóbevallás – környékén jelentősen megnő a halálos közúti balesetek száma. A torontói egyetem professzorai szerint ennek oka, hogy az utolsó pillanatokban mindenki ideges, stresszes, kevésbé figyel oda és siet, azaz könnyen hibázik.
Az Egyesült Államokban az elmúlt harminc évben 19 500 ember halt meg az adóbevallás határidejének napján.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.