Kijárkálhat a gyilkos az elmegyógyintézetből

kannibál
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 21. 16:30
Elhagyhatja az elmegyógyintézetet az a férfi, aki 4 évvel ezelőtt lefejezte egyik utastársát a buszon, majd jóízűen lakmározott belőle.
Bors

2008. június 30-án Li ült a buszon, épp McLean mellett. A fiatalember lehunyt szemmel zenét hallgatott amikor Li hirtelen felállt, leszúrta, majd lefejezte McLeant, és a fejet a kezében lóbálva parádézott a járművön. Ahogy a busz megállt, az emberek rohantak, hogy leszálljanak, Li pedig tovább darabolta a férfi testét, és enni kezdett belőle.

A felülvizsgálat során úgy döntöttek, hogy Vince Li egyre hosszabb időtartamokra hagyhatja el az intézetet. Először 30 percre, majd végül akár egy-egy napra is. Természetesen csak abban az esetben, ha orvosai is biztonságosnak tartják kiengedését - írja a Bulawayo 24.

A férfi eredetileg egy zárt szárnyba került, de 2010 óta kísérettel már a nyitott kórházi részeken is sétálhat. Azt, hogy a városba is kiengedjék Vince Lit, a pszichiátere kérte, aki szerint a kannibál férfi jól reagált a kezelésekre.

Más szakértők szerint elhibázott a döntés, mert nincs garancia arra, hogy Li felügyelet nélkül is be fogja szedni a gyógyszereit.

„Ez szörnyű. Undorító” mondta Nadine McLean, az áldozat édesanyja, amikor meghallotta a döntést.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.