Ostorcsattogtatás, vívás, földharc és botküzdelem, irodalommal, tánccal, zenei ismerettel ötvözve – ez a magyarok ősi eredetű harcművészete: a baranta. Az egész világ csodálja.
A barantát a magyar kultúrából, néptörténetből és mozgáskombinációkból építették fel a harcosok. A küzdősportok közül egyedülálló módon szinte minden fegyverrel megtanulnak küzdeni.
– Ahogyan a keleti harcművészeteknek a keleti filozófia az alapja, a barantához elengedhetetlen a magyar kultúra és a magyarság alapos ismerete – magyarázta a Borsnak Vukics Ferenc, az Országos Baranta Szövetség elnöke. Egy igazi barantásnak nem elég a testi erő. Amellett, hogy profin birkóznak, nyilaznak, kardot forgatnak, még irodalmi, történelmi, földművelési, zenei és táncos ismereteket is el kell sajátítaniuk. Vukics Ferenc egyébként maga is aktívan részt vett a baranta létrejöttében és felvirágzásában.
– 1870-ből már vannak ismereteink a sport alapjairól. A húszas években aztán újra előjött, de inkább csak divatként. A hatvanas években aztán felkerekedtünk, és több mint kétezer településről szedtük össze az ismereteket olyanoktól, akik még értettek a tradicionális magyar dolgokhoz: ostorozáshoz, íjászathoz, botforgatáshoz, lovagláshoz. Ezek alapján rakjuk össze a mai barantát, amely jelenleg több mint ezer tradicionális mozgás kombinációjából áll, de nap mint nap fejlesztjük.
A különleges sportág azóta a világ egyik legkeményebb küzdősportjává nőtte ki magát, amelyre még a többi küzdősportot művelők is felnéznek, és egyre többen kíváncsiak rá Svédországban, Romániában, Németországban, Szlovákiában és Szerbiában is. Ez évben az első világkupát is megtartották belőle. A kupán más iskolákat képviselő harcművészek is részt vettek, azonban egyikük sem tudta lenyomni a legkeményebb barantást, a félig nepáli, félig magyar Singh-Bahadur Rubent.
