Csak az idén több mint 15 ezer cég húzta le a rolót, köztük sok olyan, amelyik egy-két családot tartott el. A legnagyobb veszélyben a kicsik vannak: nincsenek tartalékaik, és nehezen váltanak.
Megviselte a négy évvel ezelőtt kezdődő válság a hazai kisvállalkozásokat. Sokan visszaadják az ipart, mások viszont éppen azért fognak bele valamibe, mert nem találnak állást. Az üzletek és szolgáltatók forgalma megcsappant. Megkérdeztünk jó néhány kisvállalkozót, de alig találtunk olyat, aki bizakodó. Bánhidi János méhész a saját termékeit árusítja a fôvárosi Fény utcai piacon. Azt mondja, egy év alatt a felére esett vissza a forgalma.
– Sajnos ott tartunk, hogy a méz luxuscikké vált. Csak amikor megbetegszik valaki, akkor szán rá pénzt, de az már késő. A minőséget a legtöbb ember nem tudja megfizetni, én pedig nem akarok olyan, a szakmámat lejárató termékkel kijönni, aminek a méhekhez vajmi köze van – mondja a méhész. A piaci lángosárusok főleg a kiszámíthatatlanságra panaszkodnak.
– Régen a szülők nyomtak a gyerekük markába egy lángost, hogy azt majszolja, amíg ők vásárolnak, és a végén ők is itt laktak jól – mesélte egy lángosos. – Van olyan hétvége, főleg a hó elején, amikor elég szépen adunk el, máskor alig jön valaki.
A lángosos az újságban nem akart szerepelni: – Nehogy bajom legyen belőle, hogy panaszkodom! – indokolta.
A táskás is csak feleannyi pénzt számolhat a nap végén, mint négy évvel ezelőtt.
– Nem adok el sokkal kevesebbet, de csak az olcsó táskát, szatyrot viszik, azon meg nem valami nagy a haszon – mondja. – Idén már a költségek se térülnek meg, még én fizetek, hogy itt állhassak. Ha ez így marad, hamarosan fel kell számolnom az üzletet.
