Evelin: vadásznak születtem

fegyver
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 03. 14:00
Az ország legjobb vadásztanulójának választották Varga Evelint. A csinos lány pillanatok alatt kizsigerel egy vaddisznót, fegyver- és lőszerismerete tökéletes, elméleti tudása professzionális.

 

Erdők szépe Roppant csinos lány Varga Evelin. A 19 éves vasvári diákot tárt karokkal várnák a modellstúdiók, ő azonban magas sarkú helyett inkább vadászcsizmát húzott.


Evelin már egészen kicsi kora óta pontosan tudja, hogy a vadászattal szeretne foglalkozni: – Édesapámmal négyévesen voltam kint vadászaton először, és azonnal beleszerettem ebbe az életmódba – meséli a Borsnak Evelin.– Ezek után rendszeresen kijártam velük területre, már kisgyerekként megtanultam az állatok fajtáit és a szakma alapjait. Ezért is gondoltam úgy, hogy vadásztanulónak állok abban az iskolában, ahol a bátyám is tanult. Édesapám féltett egy kicsit, és úgymond el akarta venni a kedvem a dologtól, ezért letesztelt: elejtett egy vaddisznót, amelyet zsigerelésre elém tett. Ha nem mertem vagy nem tudtam volna megcsinálni, lehet, el sem enged az iskolába – mosolyog a lány. Evelint azonban nem csak édesapja tesztelte le, többen is próbálták elbizonytalanítani, mondván, nincsen helye lánynak ebben a férfiszakmában: – Egyedül voltam lány az osztályomban. Semmi bajom nem volt ezzel, remekül kijöttem a fiúkkal. Amúgy is többre tartok egy erdőjárást, mint egy hosszú sminkelést – jelenti ki határozottan a lány.


És hogy ez mennyire így van, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a legjelentősebb hazai szakmai versenyen az ország összes ifjú vadászpalántáját lepipálta. Percek alatt végez egy állat zsigerelésével, és különösen büszke, hogy a fegyver- és lőszerismeretből 98 százalékos teljesítményt produkált. – A vadászvizsga és a vadászjegy kiváltása már megvan, heteken belül megkapom a fegyvertartási engedélyem is. A jó vadász megkönnyezi az elejtett vadat, de jól tudja, mi a dolga: a következő vadnemzedék számára biztosítani az életteret. 
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.