Egyedül gondozza HIV-beteg anyját a tini

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 20. 23:00
Egymaga gondoskodik a vásárlásról, a főzésről, és súlyos beteg édesanyja ellátásáról a 13 éves floridai srác, Nickolaus Dent. Az adatok szerint Amerikában még 1,8 millió olyan gyermek él, aki egyedül gondozza beteg vagy idős családtagját.
Bors

CNN Heroes (Hétköznapi hősök) című műsorában mutatta be a floridai kisvárosból, Boca Ratonból származó tinédzser történetét. Amellett, hogy Nickolaus nem feledkezik meg „kötelességéről”, a tanulásról sem, még jó sok feladat hárul rá otthon. Egyedül ő gondozza HIV-fertőzéssel küzdő édesanyját. A fiú apja két évvel ezelőtt meghalt. Azóta minden szabadidejét azzal tölti, hogy anyukáját segítse.

– A suliban nagyon nehéz odafigyelni. Anyáról gondoskodnom sokkal fontosabb, mint az, hogy az iskolapadban üljek. Ugyanis úgy érzem: ha ő nem lenne, akkor már iskolába se akarnék menni. Bármi is történjék vele, az olyan, mintha velem történne – mesélte a felnőtt felelősségtudattal rendelkező Nickolaus a CNN-nek.

A szakértők szerint csak az Amerikai Egyesült Államokban 1,8 millió olyan gyermek él, aki betegségéből vagy idős korából fakadó magatehetetlensége miatt gondoskodik valamelyik családtagjáról. A ’Gondoskodó Fiatalok Amerikai Szövetsége’ (American Association of Caregiving Youth) azért jött létre, hogy felkarolja az ilyen gyerekeket és segítsék őket a tanulmányi előrehaladásban.

– A középiskolai tanulmányaik befejezéséig velük maradunk, és megpróbálunk minden olyan feltételt megadni, amivel segíteni tudjuk ezeknek a gyerekeknek az életét – mondta el a műsorban Connie Siskowski, a szervezet megalapítója és vezetője, aki maga is átélte azt, amin most Nickolaus Dent megy keresztül. 11 éves kislányként ő a nagyapját gondozta, míg nem két évvel később meghalt. Azt mondta: soha nem fogja elfelejteni, amikor egyik nap éjjel kettőkor felkelt, hogy beadja a papának a gyógyszerét. De amikor megpróbálta felébreszteni, akkor vette észre, hogy meghalt.
– Fel sem fogtam, hogy mi történt. Senki nem készített fel arra, hogy ez megtörténhet. Nem akarom, hogy mások is ugyanezt éljék át – tette hozzá Siskowski. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.