Bosszút állt Sándor a 17 éves lány haláláért

bosszú
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 31. 14:00
Bűnnel torolják meg a bűnt, az ítélet azonnal végrehajtandó, fellebbezésnek helye nincs. A börtönök belső világában sajátos törvények uralkodnak: a gyerekeket, nőket bántalmazók felett saját rabtársaik mondják ki a fájdalmas verdiktet.

 

Furcsán hangozhat, de a kőkemény bűnözők között is működik egyfajta belső igazságszolgáltatás. A börtönlakók különbséget tesznek gyilkos és gyilkos között: a gyerekek életét elvevő gonosztevőkre, a nemi erőszakot elkövetőkre cudar sors vár a rácsok mögött. A statárium, a rögtön ítélő bíráskodás következménye fájdalmas: jókora monoklik, kitörött fogak jelzik, ha a végrehajtás megtörtént.

Fogakat tört a sitten a román terminátor

A négyszeres gyilkossággal vádolt Varga Sándort 15 napra magánzárkába helyezték, miután a börtön udvarán megvert egy kenyai férfit. Vargát állítólag az igazságérzet vezérelte, az afrikai férfit ugyanis egy 17 éves lány halálával hozták összefüggésbe, a rendőrség szerint kábítószert kevert a tini italába, majd megerőszakolta őt. Másnap a lányt holtan találták egy szállodai szobában.

– Bár ügyfelem tagadja a verekedést, elképzelhető, hogy büntetőeljárás indul ellene – közölte a Borssal Varga védőügyvédje, dr. Fridman Róbert.

Helybenhagyták a gyilkos apákat

A börtönök világát jól ismerő jogászok egybehangzó véleménye, hogy a fiatalkorúak ellen szexuális bűncselekményeket elkövetők és a gyermekeikkel végző szülők szinte valamennyien saját bőrükön tapasztalják meg a rabok haragját. Ezek a sértettek legtöbbször nem tesznek panaszt vagy bejelentést, mert azzal csak rontanának helyzetükön. Több, nagy közfelháborodást kiváltó bűncselekmény elkövetőjét vették kezelésbe saját rabtársaik. A Bors információi szerint a 11 éves kisfiát halálra verő dunaharaszti apát, H. Gábort, a három hónapos kisbabáját összeharapdáló Sz. Gábort és a Dominik-ügyként elhíresült gyilkosság elkövetőjét is többször bántalmazták a börtön falai között.

Összeverték H. Nóra hóhérát

2008. november 23-án a kiskunlacházi P. József megerőszakolta, majd megölte a diszkóból hazafelé tartó 14 éves H. Nórát. A férfit azóta életfogytig tartó fegyházra ítélték, leghamarabb harminc év múlva szabadulhat, pillanatnyilag a szegedi Csillag Börtön lakója. Úgy tudjuk, itt már nem érik atrocitások, nem úgy, mint előzetes letartóztatása idején, amikor a Kozma utcai börtönben rabtársai kegyetlenül összeverték a férfit.

– Eltekintettünk attól, hogy hivatalos ügyet csináljunk a dologból – mondta lapunknak a bűntetőperben P. Józsefet képviselő dr. Ruzsbaczky Nóra. – Ügyfelem egyetértett velem, ő is úgy vélte, hogy egy hosszadalmas belső vizsgálat helyett jobban jár, ha megtartjuk a jó kapcsolatot a fogvatartó intézménnyel.

Aljanép a hűvösön

Dr. Bilkei Pál kriminálpszichológus szerint a börtönökben szigorú hierarchia alakul ki a rabok között, az „aljanépet” a szexuális és fiatalkorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt elítélt fogvatartottak alkotják.

– Őket gyakran bántalmazzák, rájuk hárul a takarítás, magyarán csicskáztatják őket – magyarázta a szakember. – Bár a büntetés-végrehajtási intézményekben igyekeznek ezeket az embereket elszeparálni, szinte lehetetlen kivédeni az önbíráskodást, hiszen a sétálón, az udvaron utoléri őket a társak haragja. A börtönlakók számára a család, a gyerekek állnak az értékrend, a fontossági sorrend élén, így aztán kiközösítik azokat, akik ez ellen vétenek.

Erőszakosabbak a fiatalabb elítéltek

– A folyamatosan növekvő fogvatartotti létszám ellenére nem emelkedett az erőszakos cselekmények száma a börtönökben – tájékoztatta lapunkat Szalai Tímea, a BVOP sajtóirodájának vezetője. – Az elítéltek egy része az erőszakot vagy az azzal való fenyegetést tekinti eszköznek a konfliktusok megoldására. Elsősorban a fiatalkorú populációt kell kiemelni, életkori sajátosságaikmiatt személyiségük és belátóképességük még nem alakult ki teljesen, ezért az ő esetükben hamarabb előfordul, hogy a vélt vagy valós konfliktust fizikai erővel rendezik le. A tudomásunkra jutott, feltárt eseteket fegyelmi-, illetve – ha a körülmények és a tények azt indokolják – büntetőeljárások követik. Súlyos testi sértés miatt 2010-ben 116, 2011-ben 97 esetben tettünk feljelentést – tette hozzá a szóvivő.

Munkával lépnek fel az agresszió ellen

Szalai Tímea kiemelte: a börtönökben rendszeresen foglalkozik nevelő, pszichológus és lelkész a fogvatartottakkal, az ő munkájuk nagy szerepet játszik a megelőzésben. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a dolgozó elítéltek között jóval kevesebb az erőszakos cselekmény. A bűncselekmények megelőzésének további eszköze, hogy olyan zárkaközösséget alakítsanak ki, ahol a lehetséges elkövetőket és sértetteket előre felmérik, és ennek megfelelő differenciált elhelyezést alkalmaznak. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.