Hat év után, harmincévesen szabadult a börtönből a Fekete Angyalként elhíresült nő, akit 11 év börtönre ítéltek. A volt nővért több emberen elkövetett emberölés kísérletéért és négyrendbeli foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt ítélték el 2003-ban. Tímea a bíróságon végig azt ismételgette, segíteni akart a végső stádiumban lévő, szenvedő betegeken a Nyírő Gyula Kórházban. Tulajdonképpen – állította – aktív eutanáziát végzett. A betegek kifejezett kérésére morfint, illetve Seduxen és kálium keverékét juttatta a vénájukba. A vád szerint heten kaptak ilyen injekciót. A Fekete Angyal az ítélethirdetés előtt visszavonta a vallomásait, mint mondta, mindent csak kitalált. Tímea szülei utoljára 2005-ben nyilatkoztak a sajtónak. Erzsébet, az édesanyja ártatlannak tartja lányát. – A lányunk kóros hazudozó. Ezt derítette ki az igazságügyi pszichológus is – állította Erzsébet. A nővér azóta elhunyt ügyvédje, dr. Szőgyényi József szerint Tímea valóban Münchausen-szindrómás, emiatt védhetetlen ügyfél volt. A Fekete Angyal büntetéséből jó magaviselete miatt engedtek.
Dr. Márkus Attila Szándékos morfintúladagolás Magyarországon címmel 2011 áprilisában megjelent írásában az áll: „Egy magyar kórházi osztályon folytatott gyakorlatot mutatunk be. Az ismertetett eljárás lényege, hogy olyan daganatos betegeknél, akiknek gyógyulása esélytelen, és várhatóan két-három héten belül bekövetkezik a vég, a fájdalomcsillapításhoz szükséges morfinadag négy-ötszörösével érik el, hogy néhány órán belül kómába essenek, s néhány napon belül meghaljanak.” A szerző szerint előfordult, hogy hibáztak az orvosok, s túl korán, a beteg túl jó általános állapota mellett rendelték el a morfin túladagolását. Ennek az lett a következménye, hogy a beteg hozzászokott, és akkora adagokat kapott, hogy a kórház raktára után kifogyott a gyógyszer-nagykereskedő, majd a gyógyszergyár morfinkészlete is. Ezt követően álltak át a 10–20 ampullánként adagolt nyugtatókra, míg végül meghalt a beteg. Olyan is előfordult, hogy a folyamat során a beteg felébredt a kómából, s erre az orvost leszidta a felettese: hogyan hagyhatta ezt? Műhibaként kezelték tehát, ha öntudatra ébredt a morfinos beteg. A cikkben az is olvasható, hogy orvosi megbeszéléseken Márkus Attila meggyőzésére annyit mondtak: „kellemetlen dolog meghalni”.
Mint kiderült, az írás az Uzsoki Kórházról szól, s a rendőrség novemberben immár amiatt is nyomozni kezdett, mert az eseteket dokumentáló iratok egy része eltűnt. Két hónappal később azonban a papírok megkerültek, az ügynek pedig nincs gyanúsítottja.
A kórház tavaly decemberben tartott sajtótájékoztatóján dr. Golub Iván, az Uzsoki főigazgatója azt közölte: egyértelmű, hogy csak le akarják járatni a kórházat. – Az első, tíz órán át tartó házkutatás során derült ki számunkra is, hogy a dokumentumok eltűntek. Ezt követően lett biztos számunkra, hogy az intézmény ellen szándékos támadást intéztek. Hiszen senki másnak nem állhatott érdekében eltüntetni azokat az iratokat, csak annak, aki besározta a kórházat – jelentette ki a főigazgató, hozzátéve: már csak azért is biztosak ebben, mert 2005 előttről nem hiányzik egyetlen dokumentum sem, egyedül a 2008-asok közül tűnt el 12 darab. A botrányt kirobbantó cikk szerzője, dr. Márkus Attila pedig 2005 és 2007 között dolgozott az Uzsoki egyik sebészeti osztályán.
Mi a kegyes halál?
Annak ellenére, hogy az eutanáziának nincs egységesen elfogadott meghatározása, vitathatatlanul ide sorolható, ha a beteg érdekében az orvos a gyógyíthatatlan (és halálos) páciensét halálba segíti, életfenntartó beavatkozásokat megszüntet, illetve elmulaszt. Ez történhet a beteg kérésére (önkéntes eutanázia) és beleegyezése nélkül, ha már nincs megkérdezhető állapotban (nem önkéntes eutanázia). Passzív eutanázia esetén az orvos nem kezeli a beteget (például nem éleszti újra), illetve beszünteti a kezelését (például lekapcsolja a lélegeztetőgépet), s ezzel engedi meghalni. Aktív eutanázia esetén pedig az orvos olyan tevékenysége okozza a beteg halálát, amelytől egészséges ember is meghalna (például halálos injekció). Ettől eltérő eset, amikor az orvos segítséget nyújt a beteg öngyilkosságához, például az ehhez szükséges szer átadásával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.