Dorel Talpos polgármester úgy gondolta, ideje, hogy igazolják, mire költötték az EU-tól a település strandjára elnyert félmilliárd forintnyi támogatást. Az igényt fotókkal támasztotta alá, hiszen a messziről jött ember azt mond, amit akar, meg kell mutatni is a gyönyörű fürdőkomplexumot.
A polgármester a beruházásról elkészítette a beszámolót, melyben agyondicsérte a felújított fedett uszodát, a strand parkolóját, sportpályáit, tökélyre vitt szennyvízhálózatát és egyebeit. És persze elküldte a képeket is, melyeken a kristálytiszta vizű medencében mosolygó úszók, fürdőzők voltak.
A román idegenforgalmi minisztériumban valakinek azonban feltűnt, hogy a medence felett vakítóbban szikrázik a nap, a vízben úszók pedig mintha a karibi tengerben pancsolnának. A gyanúból vizsgálat, majd botrány lett, ugyanis valójában a strand meg sem nyílt, a vízvezetékek nincsenek kiépítve, az öltöző pedig csak egy omladozó csűr. A polgármester szerint nem tett olyat, amit bánnia kéne.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.