Anna Mackowiak lengyel fogorvosnő természetesen segített volt barátjának, amikor az fogfájásra panaszkodva felkereste. Fájdalomcsillapítót adott neki, majd miután befejezte a kezelést, bosszúból kihúzta az ex-pasi összes fogát.
A 34 éves elhagyott nő visszavágása annyira jól sikerült, hogy a férfival azonnal szakított új kedvese, méghozzá a foghiány miatt.
A doktornő azt mondta a Daily Mailnek: "megpróbáltam szakmai alapokon kezelni, és félretenni az érzelmeimet. De amikor láttam, hogy ott fekszik, győzött a bosszúvágy.
A pórul járt férfi csak annyit tett hozzá: "Tudtam, hogy valami nincs rendben, mert amikor felébredtem, nem éreztem a fogaimat, a szám tele volt kötszerekkel, és fel volt szíjazva az állkapcsom. De Anna azt mondta, az érzéstelenítés miatt egy darabig még nem is fogok érezni semmit, és a kötés csak azért van, hogy védje az ínyt. Azt is mondta, menjek szájsebészhez. Nem kételkedtem benne, hiszen profi. De amikor haza mentem és belenéztem a tükörbe, láttam, hogy az a némber kiürítette a számat. Az új barátnőm pedig azonnal elhagyott, mondván, nem lehet egy olyan férfivel, akinek nincs foga. Ráadásul egy vagyon lesz, mire helyrehozzák. ”
Anna Mackowiak ellen jelenleg eljárás folyik orvosi műhiba és a beteg bizalmával való visszaélés miatt. Akár 3 év börtönt is kaphat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.