Feljelentették vesztegetésért Bánsági Ildikót

címlap
PUBLIKÁLÁS: 2011. május 11. 08:15
Vesztegetés miatt nyomoz az ügyészség Bánsági Ildikó ellen. Az elismert és népszerű színművészt egy tévénéző jelentette fel, mert Szilágyi János műsorában egy rendőri igazoltatásról mesélt.
Keresik a rendőrt a hatóságok
A Fővárosi Főügyészségen megerősítették a Bors információját. Ezek szerint még 2010 februárjában rendelt el nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség hivatali vesztegetés miatt, de csak idén márciusban hallgatták ki Bánsági Ildikót, akit meg is gyanúsítottak a bűncselekmény elkövetésével.
– A gyanúsított kihallgatása során nem tett panaszt, de tagadta a bűncselekmény elkövetését arra hivatkozva, hogy csupán kitaláció volt, ami a televízióban elhangzott – tudtuk meg dr. Skoda Gabriellától, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjétől, aki kiemelte: a vesztegetés megvalósulásához két személy együttműködése szükséges. Ezért a megadott helyszín és időpont ismeretében természetesen próbálják beazonosítani azt a rendőrt is, akit a művésznő feltehetően megkent.
A Bors kíváncsi volt arra is, milyen büntetésre számíthat a színésznő.
– Ha bebizonyosodik a vesztegetés, akkor Bánsági Ildikó egy ejnye-bejnyére, maximum pénzbírságra számíthat. A rendőr viszont szabadságvesztésre is, mivel hivatalos eljárásban vette át a pénzt – magyarázta dr. Bacsek György ügyvéd, lapunk szakértője.









OZS
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.