Pesten fogták el az FBI által körözött pedofilt - képgalériával

PUBLIKÁLÁS: 2010. április 14. 08:35
Elfogta a rendőrség John D. Clarkot, akit kiemelt szökevényként kerestetett az FBI. A rendőrség egy internetes kávézóban csapott le a pedofil tanárra.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda körözési listáján Oszama bin Laden fotója alatt szerepelt Clark képe, a tanárt gyermekekről készült pornográf felvételek terjesztése miatt keresték.
Nézzen képeket az elfogásrólAhogy arról lapunk vasárnap beszámolt: a személyazonosságát váltogató férfi egy jó nevű budai középiskolában kapott állást, angolt tanított, de diákjai felismerték az internetről. A 9. osztályos tanulók a világhálón szörfözgettek, véletlenül leltek Clark tanár úr képére az FBI körözési listáján.

A múlt héten a magyar zsaruk már a tanár nyomában voltak, de egy nyelviskolából felhívta őt egy kollégája és megkérdezte tőle, hogy miért keresik a rendőrök. Ezek után Clark rögtön „kapcsolt”, eldobta mobilját, hogy ne tudják azonosítani tartózkodási helyét, és sikerült felszívódnia, bérelt lakásába sem ment vissza.

A Borsban megjelent fotó alapján azonban tegnap ismét ráismert valaki. Egy VII. kerületi internetes kávézóban csapott le a férfira a rendőrség.

Lapzártánk idején kezdték meg a kihallgatását a Gyorskocsi utcában, a rendőrség mára ígért bővebb tájékoztatást.
Bors
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.