Régi bizalmi ember a BKV vezér
Dr. Kocsis István a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán végzett és tanított, majd dolgozott az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumban főosztályvezetőként, helyettes államtitkárként. A 90-es évek derekán volt vezérigazgató az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaságnál, majd az ezredforduló idején az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat általános igazgatója volt. 2002 és 2005 között a Paksi Atomerőmű, majd 2008-ig az Magyar Villamos Művek vezérigazgatójaként dolgozott, volt a MÁV Start igazgatóságának elnöke. 2008. szeptember 1-jén került a BKV élére.
Bors: – Úgy értesültünk, hogy a BKV-nál úgynevezett SAP rendszert használnak, ami minden vezető, így az ön számítógépén is fut. Ennek a szoftvernek a segítségével a jogosultságnak megfelelően lekérhetők az adatok. Az ön SAP jogosultsága teljes körű, kiterjed a dolgozói státusokra, bérekre és kifizetésekre is. Hogyan lehetséges, hogy Ön ennek ellenére nem az SAP rendszeren keresztül informálódott a kifizetésekről?
Bors: – Hogyan volt lehetséges, hogy Szalainé egymaga dönthetett és írhatott alá saját javadalmazása ügyében, mint ezt a fegyelmi vizsgálat megállapította? Előfordulhat ez a gyakorlat ma is?
Bors: – Hogyan lehetséges, hogy milliós bérezésű, vezető beosztású alkalmazott távozásáról és visszavételéről nem tudott?
Bors: – Felülvizsgáltatja a 2007 óta kifizetett hárommilliárd forintos BKV-végkielégítéseket? Visszaszerzi a pénzt? Balajti Péter