Fanny háromszor lőtt Leninre

tudomány
PUBLIKÁLÁS: 2009. augusztus 02. 16:00
Kutathatók a Cseka, azaz a Szovjetunióban az 1917-es szocialista forradalom után szervezett államvédelmi bizottság dokumentációi. Innen tudjuk, hogy Vlagyimir Iljics Lenin ellen három merényletet kíséreltek meg. Ezek közül az első bizonyosan hozzájárult korai halálához.
Titkos szerelem
Lenin száműzetése párizsi hónapjai során az illendőnél is közelebbi kapcsolatba került egy francia kommunista nővel, Inessa Armand-nal. 1909-ban közös házban laktak, s a pletykák szerint Lenin fittyet hányt arra, hogy akkor már tizenegy éve Nagyezsda Krupszkaját mondhatta hites feleségének. Inessa is férjnél volt, ura Alekszandr Armand, egy orosz textilnagykereskedő fia. A francia nő férjét még 1907-ben a cári rendőrség őrizetbe vette, ugyanis titkos propagandatevékenységet fejtett ki az oroszországi bolsevikok népszerűsítése céljából. Rá egy évre Párizsba szökött, együtt dolgozott Leninnel,majd az 1917-es nagy októberi szocialista forradalom győzelmét követően a Szovjetunióba emigrálva segítette őt a nyugat-európai bolsevik csoportok összekötőjeként. Hogy Lenin a francia fővárosban olykor ágyba vitte-e Inessát, bizonyosan nem tudni, ám sokat mondó tény: az 1920-ban kolerában elhunyt francia nő gyermekei felnevelésében Krupszkaja részt vállalt. Mondani se kell, az ura utasítására.





(szabó)
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.