3 napra hibernálják az újszülötteket

tudomány
PUBLIKÁLÁS: 2009. június 21. 11:00
Az emberi test extrém hűtésének vagy éppen melegítésének jótékony hatása bizonyos betegségek, orvosi eljárások során régóta ismert, napjainkban azonban mintha reneszánszukat élnék az első hallásra képtelennek tűnő, ám annál hasznosabbnak bizonyuló hűtő-fűtő praktikák.
Százezer dolláros remény
Elsőként egy dr. James Bedford nevű amerikai férfi hibernáltatta magát abban a reményben, hogy az orvostudomány valamikor a távoli jövőben gyógyírt talál betegségére, és akkor majd „felélesztik” és meggyógyítják. Az 1967-es premier óta az arizonai Alcor cég központjában közel száz, jogilag halott, orvosilag élő ember hibernálását végezték el: a hűtési eljárás a szívhalál után néhány perccel, ám az agyhalál bekövetkezte előtt kezdődik. A mintegy 100-150 ezer dollárba kerülő eljárás természetesen nem garantálja a felébredést, sőt, a tudósok egyelőre kizártnak tartják azt. Elsősorban azért, mert a hűtés során egyelőre nem tudják kivédeni a jegesedéssel járó, sejteken belüli roncsolódást. Egyelőre olyan parányi az esély az eljárás sikerére, hogy jó szívvel egyetlen orvos sem javasolhatja a betegének. Viszont a remény jogát nem szabad elvenni senkitől.



Hipotermikus szívsebészet




Három napig hibernálják a koraszülötteket




Galaktikus űrutazás „mélyhűtőben”


H-Tommy
H-Tommy
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.