Európára is átterjedt a sertésinfluenza

PUBLIKÁLÁS: 2009. április 28. 12:00
Már Európában is megjelent a sertésinfluenza, amely Mexikóban eddig több mint száz halálos áldozatot követelt. A kutatók szerint elsősorban fiatalokra veszélyes a fertőzés. Magyarországon még nem ért el a betegség.
Neten követhető a járvány
A mexikói sertésinfluenza vélhetően az első olyan vész, amit percről percre követhetünk webes szolgáltatások és mashupok segítségével, számol be az új hírforrásokról a magyar MedIQ blog. A sertésinfluenza valós idejű követésére természetesen a Twittert használhatjuk - míg a szolgáltatást használó egészségügyi szervezetek gyakorta frissítik hírfolyamukat, jobban járunk, ha a #swineflu hashtaget használjuk - azaz a search.twitter.com oldalon a swineflu kulcsszóra keresünk rá - írja a MedIQ orvosi blog. Mindemellett a Google Maps térképszoftver is használható, amely többféle módon mutatja az influenza terjedését - emellett követhetjük a CDC folyamatosan frissülő oldalát, illetve a WHO RSS-hírfolyamát is.


Obamához orvost hívtak
Barack Obama amerikai elnök két héttel ezelőtti, mexikói látogatása miatt orvosok hada lepte el a Fehér Házat. Obama ugyanis útja során kezet fogott Felipe Solis régésszel, aki az elnökkel való találkozása után alig 24 órával sertésinfluenza szövődményeiben hunyt el.
– Nem volt veszélyben az elnök egészsége az útja során – nyugtatta a kedélyeket a hír kiszivárgása után Robert Gibbs szóvivő, aki hozzátette: mivel Obama már tíz napja Amerikában van, a betegség lappangási ideje pedig egy-két nap, ezért biztosan nem kapta el a kórt. Sajtóértesülések szerint a Fehér Házi dolgozókat, és az elnöki családot nem sikerült megnyugtatni, ezért több orvost is hívtak Obamához, mivel a régész már a lappangási idő alatt is terjesztette a vírusokat.

















B. P. - H. N. - S. D. - Gy.G.A
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.