Kordongyűrű mögött húzták fel a nemzeti lobogót a Kossuth téren, az érdeklődök a helyszínről kirekesztve, messziről, legfeljebb csak távcsővel követhették az eseményeket. A rendőrség ismét bevetette a paprikasprayt, Budaházy Györgyöt újfent őrizetbe vették, vele együtt vasárnap kora estig 19 emberen kattant a bilincs. Gyurcsány Ferenc lapzártánk után beszélt a Művészetek Palotájában, tegnap délelőtti közleményében a reformok szükségességéről szólt. Orbán Viktor a budai Várban szónokolt, ígérve: ez volt az utolsó március 15-e a változás előtt. Demszky főpolgármestert most nem dobálták tojással: helyette kifütyülték és lehülyézték. Így zajlott a nemzeti ünnep tegnap, Budapesten.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Várban, több ezres tömeg előtt tartott szónoklatában élesen bírálta a kormányt: hét éves szocialista restaurációról, a rendszerváltás utáni Magyarország újjászületésének elmaradásáról beszélt. Gyurcsány nevét ezúttal sem ejtette ki, az előrehozott választásokról sem szólt konkrétan, de érzékeltette, a kormány nem fogja kitölteni idejét.
Bors
Szomorkodás
Szomorú, de nem szeretem március 15-ét.
Mi több, október 23-át és a többi állami, nemzeti ünnepet sem. Persze nem Kossuthtal, Petőfivel, a márciusi ifjakkal, vagy Nagy Imrével, Maléterrel és a pesti srácokkal van bajom. Rájuk büszke vagyok. Azokra viszont cseppet sem, akik ma – most már jó néhány éve – tönkreteszik nekem, nekünk az ünnepeket. Akik miatt inkább szégyelli magát az ember, hogy magyar, semmint büszke rá. Akik miatt aggódom, ha a gyerekeim ezen a napok a városban akarnak sétálni. Akik miatt gyomorgörcsöt kapok, ha bekapcsolom a tévét, vagy a neten böngészem a híreket. És nem csak – sőt nem elsősorban – az úgymond csőcselékre, utcai önjelölt vezérek agyament követőire haragszom, hanem azokra a politikusokra, jobb- és baloldaliakra egyaránt, akik ilyenkor is csak saját pecsenyéjüket sütögetik, akiknek ilyenkor is egymás lejáratásán jár az eszük, s akik nem átallják a kitüntetésekkel saját csókosaikat elhalmozni. Még szomorúbb, de visszasírom az átkost. Persze nem azért, mert a diktatúra jobb, mint a demokrácia, nem azért, mert a gulyáskommunizmusban jobban éltünk volna, mint manapság – ez bizonyítottan nem igaz –, s még csak nem is azért, mert akkor húsz (huszonöt, harminc ...) évvel fiatalabb voltam, mint ma. Viszont legalább a nagy többség egyetértett valamiben. Nevezetesen abban, hogy a gonosz kisebbség miatt nem lehet március 15-ét normálisan megünnepelni (október 23-át meg pláne nem!), legfeljebb, ha az ember vállal némi gumibotozást. Nem volt szabadság, nem volt demokrácia, de legalább valamiben egyetértettünk. Most pedig csak abban értek egyet politikailag velem ellentétesen gondolkozó barátaimmal: örülünk, hogy ezen a március 15-én is végre túl vagyunk. Ez az öröm a legszomorúbb.
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Feliratkozom 
