Kelj fel és járj! hétköznapi orvosi csodák

PUBLIKÁLÁS: 2009. január 18. 11:00
Valósággá válhat a bibliai csoda!Az utóbbi években egy egészen új irányban is megindultak a fejlesztések, és mára már elérhető közelségbe kerültek az úgynevezett bioelektrikus protéziek, amelyek, akárcsak a valódi láb, az idegvégződések által továbbított elektromos jelekkel irányíthatók.
Elektronikus szőrsejt
A cochleáris implantáció az esetek döntő többségében visszaadhatja a hallást siketek és a súlyosan halláskárosult emberek számára. A beavatkozás után a külső és a belső egység a bőrön keresztül egy mágnessel „tapad” egymáshoz, s együtt javítja a hallást; tulajdonképpen a belsőfület, illetve az abban lévő szőrsejteket helyettesíti.


A külső egység (balra) egy adó-vevőből áll, amely a fülkagyló fölött továbbítja a jeleket a belső egységhez. A belső egység (jobbra) felső része fogja a jeleket, amelyeket a halló szőrsejtek munkáját kiváltva a belső fülbe, a csigába továbbít. Innen az ingerület már a természetes úton halad és az agykéregben hallásélményt kelt. Ehhez elengedhetetlen, hogy a hallóidegpályák működjenek, illetve, hogy maga a csiga is ép legyen. Ellenkező esetben nem használ a cochleáris implantátum beültetése.


Lézerrel: jobb, mint az eredeti
Egyre elterjedtebbek a lézeres látásjavító műtétek is (PRK, LASIK). Ezek a szem különböző töréshibáit képesek jelenősen javítani, vagy megszüntetni. A ma használatos lézerkészülékekkel sokszor a korábbi javíthatóságnál jobb látásélességet sikerül elérnünk. Egy-egy ilyen beavatkozásnak az ára 130 ezer és 300 ezer forint között mozog a kezelés típusától függően (ezt a beavatkozást az egészségpénztár nem finanszírozza).


A világ legjelentősebb újítása 2008!
2008-ban a brit Touch Bionics cég tette le az asztalra az i-limb-et, ill. i-hand-et, mely aztán több jelentős nemzetközi díjat is elnyert. A Time magazin szerint ez volt az év legjelentősebb újítása a technika világában (Top Invention of the Year, 2008). – Az i-hand olyan bionikus művégtag, amely segítségével már finom, akaratlagosan végzett tevékenységekre is képes a sérült ember. Törékeny porceláncsészéből tud kávét inni, képes használni egy hitelkártyát, kulccsal ki tudja nyitni lakása ajtaját – tájékoztatja lapunkat Dr. Szlovák Sándor, traumatológus és kézsebész szakorvos, adjunktus



Magyar világszabadalom: élethű műkar


Így kerek a világ



Mikrochip „lát" a szemben




Mindentudó őssejt

H-TOMMY
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.