Zsanett ügyében rosszul nyomoztak

PUBLIKÁLÁS: 2008. november 26. 09:00
Rengeteg nyomozási és eljárási hibát elkövettek a hatóságok a Zsanett-ügy vizsgálata során, véli az a jogászokból álló vizsgálóbizottság, amelyik tételesen végignézte a nyomozati anyagokat. A bizottság véleményét a most is folyó tárgyalásokon nem lehet felhasználni, célja az, hogy felhívja a hibákra a figyelmet. Az ügyészség nem foglalkozik a jelentéssel.
Húzták az időt
* A hatóságok nem indultak el forró nyomon, csak hetekkel később szerezték be a tárgyi bizonyítékokat
* Zsanett a rendőrségen tett feljelentést, és a rendőrök kezdtek el nyomozni, pedig azonnal át kellett volna adniuk az ügyet az ügyészségnek, hiszen rendőrök voltak a gyanúsítottak
*Az ügyészség nem próbálta meg azonnal kideríteni, ki az öt érintett rendőr, hanem levelezgetésbe kezdett, ami több napot vett igénybe.
* Már a bejelentés napján értesült az esetről a BRFK és a REBISZ is, tehát az öt gyanúsított jóval azelőtt tudhatott róla, mielőtt meggyanúsították őket
*A sértettet a saját nőgyógyászához küldték, ahelyett, hogy orvos szakértővel vizsgáltatták volna meg. A nőgyógyász látlelete büntetőeljárásban nem volt felhasználható *A két ellentmondásos pszichológiai szakvéleményből csak az egyiket vették figyelembe

Cs.R.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.