Jövőre 15 százalékos gázáremelés várható, a T. Ház a villanykörtéken spórol

politika
PUBLIKÁLÁS: 2008. november 10. 10:30
Újabb gázáremelést (15 százalékost) javasol a Magyar Energia Hivatal, annak ellenére, hogy a gáz világpiaci ára a jövő év folyamán folyamatosan csökkenni fog. Nemcsak az emelés mértéke, hanem a kihirdető személye is kérdéses, hiszen a lemondott Szabó Pál közlekedési miniszter helyét egyelőre nem vette át senki. A lapunk által megkérdezett közgazdász szerint a dollár-forint árfolyam tehető felelőssé az áremelekdésért.
Drágul az áram is

A fővárosi önkormányzat a jövő évi villamosenergia-költségének tervezése során legalább 20 százalékos áremelést vegyünk figyelembe; ezt rögzíti az az előterjesztés, amelyet Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes nyújtott be.




Miként spórol a Parlament?

A kiadásokat alapvetően két módon csökkenti a T. Ház: egyrészt közbeszerzési eljárásaiknál próbálják elárni a kedvezőbb árakat (így például telefonszámláik végösszegét havi 1 millióval tudták mérsékelni), másrészt a lámpaizzóiknak 15 százalékát cserélték le energiatakrékosra, és azt tervezik, hogy jövőre ezt 50 százalékosra növelik. A 6 éve elindított e-parlament programnak köszönhetően ötödénél kevesebbre esett vissza a papírfelhasználás, így évi 16-24 millió forintot takarítottak meg - nyilatkozta a Vasárnapi Híreknek Bakos Emil, gazdasági főigazgató.




Bors
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.