Gyurcsánynak beszéltetnie kell Ficót

politika
PUBLIKÁLÁS: 2008. november 13. 11:00
Az elmérgesedett magyar - szlovák kapcsolatokat próbálja szelídebb mederbe terelni szombaton a két kormányfő, Gyurcsány Ferenc és Robert Fico. Hogyan készülnek a stáboka Révkomáromba tervezett találkozóra?, Milyen stratégiát kell követnie a két miniszterelnöknek, hogy meggyőzze a másikat? Ennek járt utána a Bors a pszichológus, a protokollszakértő és a politológus segítségével.
A szlovákok taktikai arzenálja
Öllős László szlovákiai magyar politikai elemző kételkedik abban, vajon elér-e a magyar kormányfő bármit is Ficonál. Öllős a pozsonyi új Szónak azt mondta: Fico arra törekszik, hogy a felelősség rá eső részét elsumákolja.
- Kimagyarázza, amit saját kormánya csinál
- Nem kommentálja a magyarellenességéről ismert Ján Slota vezette kijelentéseit
- Arra törekszik, hogy a dunaszerdahelyi futballmérkőzésen történtekről ne adjon korrekt tájékoztatást és egyéb nyitott ügyeket se tisztázzon a nyilvánosság előtt, hanem
- Csak a magyarországi szélsőségesekről akar majd beszélni


Közös és ellentétes tulajdonságaik
(Kiszelly Zoltán politológus elemezése alapján)

Közös bennük
- Mindketten hazabeszélnek majd
- Brüsszel tetszését is el akarják nyerni
- A másik országhoz szólnak a legkevésbé


A különbség kettejük között


Gyurcsány
- Antifasiszta
- Demokrata
- A kisebbségek védelmezője
képében jelenik meg


Fico
- Magyarország gyengeségét hangsúlyozza majd
- A szélsőségesekhez is kibeszélhet
- Védelmébe veheti a szlovák rendőri fellépést - az erős vezető képét jeleníti meg






Bors
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.