Barack Obama összeroppant

politika
PUBLIKÁLÁS: 2008. november 05. 17:00
Barack Obama összeroppant – imádott nagymamája ugyanis a választások megkezdésének reggelén meghalt. A demokraták jelöltje észak Karolinában, az urnanyitás előtt pár órával jelentette be hívei előtt, hogy a „csendes hőse”, aki a háttérből támogatta őt, eltávozott. A 86 éves Madely Dunham nevelte ifjú korában a szenátort. Obama kampánybeszédeiben sokszor mesélt Tutu-ról (a nagyszülő hawaii megfelelője), munkásságáról, jó szívéről. McCain részvétét fejezte ki Obamának.
Obama fellendülését várják


Ezzel egy időben Japánban található Obama városka lakói óriási fesztivállal ünnepelték az elnökválasztást: abban reménykednek, hogy ha a demokrata politikus nyer, fellendül a turizmus. A 32 ezres településen n a felnőttek „Szeretünk Obama” feliratú pólóba öltöztek.



A választás számokban


- 50 szövetségi államában és fővárosában választanak (11 államban kormányzót is)
- 21 hónapja tart a kampány
- Az elnököt nem közvetlenül a szavazók választják meg, nem az országosan leadott szavazatok száma számít; a győzelemhez az elektori kollégium többségének, 270 tagjának voksára van szükség
- a washingtoni kongresszus alsóházának, a képviselőháznak mind a 435 tagját, két évre, valamint a felsőház, a 100 fős szenátus 35 tagját, hat évre.
- Michael Fink és Gregory Shemetoff amerikai űrhajósok több mint 350 kilométeres magasságban, a Nemzetközi Ûrállomásról szavaznak.
- Az Intrade választási tőzsdén Obama választási győzelmének esélye 90, McCainé l0 százalékon állt;



Szerelmes Bush kutyája


Beleszeretett az amerikai elnök kutyájába egy kölni négylábú: a Pippo névre hallgató kutyuli a tévében pillantotta meg Miss Beazley-t, amint egy, az elnök hétköznapjait bemutató riport közben simogatja őt Bush. - Amikor Pippo meglátta a tévében a fekete skót terriert, izgatott lett, föl-alá járkált, ugatott, csóválta a farkát, teljesen szerelembe esett - mesélte a gazdája, aki nem átalotta kutyája nevében megírni érzelemeit a Fehér Háznak, - Szeretlek, és a Te vagy a legszebb kutyalány a világon" - vetette papírra a hölgygazdi, aki Miss Beazley Bushnak címezte a levelet, amelyben autogramot is kért tőle. És láss csodát, megérkezett a válasz borítékban, egy csodálatos kép a Miss Bizleytől, és az aláírást is odabiggyeszetették. A képet nézegetve Pippo mindig boldog ugatásban tör ki, bár személyes randevúra aligha kerül sor, a távszerelem ezek szerint működik a négylábúaknál is.




Bors
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.