12 év után tért magához a kómából - végig az édesanyja volt mellette

12 év után tért magához a kómából - végig az édesanyja volt mellette

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 07. 16:00
Bors

Elképesztő akaraterejéről tett tanúbizonyságot az az idős asszony, aki több mint egy évtizeden keresztül ápolta kómába esett fiát. A közelmúltban azonban csodával határos módon beérett a törődő anya gondoskodása: a férfi ugyanis 12 év után magához tért.

A kelet-kínai Shouguangban élő Wang Shuboa 2006-ban olyan súlyos autóbalesetet szenvedett, hogy kómába esett. Anyja, Wei Mingying ápolta otthonában. Egész nap mellette volt, fürdette, gondoskodott róla hajnal öttől késő estig. Mindeközben súlyos adósságot is halmozott fel a gyógyszerekre költött pénz miatt. Jelenleg - átszámítva - közel ötmillió forintos tartozása van. Volt olyan hónap, amikor enni is alig tudott - ugyanakkor eszméletlen fiával igyekezett a legjobban törődni.

Shuboa a közelmúltban - 12 év kóma után - magához tért. Noha beszélni még nem tud, és mozogni is alig, édesanyja reménykedik benne, hogy teljesen felépülhet.

“Végtelenül boldog vagyok. Remélem, teljesen felépül majd. Soha nem mondok le róla” - nyilatkozta az aszzony a Beijing Newsnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.