Sorjáznak a bíróságokon a gyermekmegrontási ügyek, amelyekben – természetükből adódóan – gyakran igen nehéz megalapozott döntést hozni.
Hogy mi történt otthon, a négy fal között, arról legtöbbször csak a sértett és a vádlott rendelkezik pontos információval. A pedofil cselekmények elkövetői arra törekszenek, hogy tettüknek ne legyen szemtanúja. Ugyanakkor az erőszakot elszenvedő gyermekek gyakran még el sem érték azt az életkort, hogy hiteles beszámolóval szolgálhassanak.
Kétélű fegyver lehet a pedofilvád. Az is előfordul, hogy a végletekig megromlott párkapcsolat, az elválás utáni gyermekelhelyezési, vagyonmegosztási perek fajulnak odáig, hogy az anya ilyen úton próbálja ellehetetleníteni az apát. Ha nincs szemtanú, ha nincs objektív bizonyíték – például DNS-maradvány, fényképfelvétel –, akkor marad a pszichológia. Amely egy alig százéves tudományág. Viszont a pszichológia tárgya – tehát azok a kérdések, amelyekkel ez a tudomány foglalkozik – az emberiséggel egyidős.
Nem irigylésre méltó az ítéleteket meghozó bírák helyzete. Azoké meg pláne nem, akik netán ártatlanul ücsörögnek a vádlottak padján.
Kapcsolódó cikkünket itt olvashatják.
