Vélemény: Lottópara

Visítoznék, tombolnék – persze csak a legnagyobb titokban. Mert bármennyire is szép lenne másokkal megünnepelni a boldogságomat, valószínűleg inkább lapítanék, mint az a bizonyos a fűben. Győzne a para. Olyan világban élünk, amelyben néhány rongyos ezresért átvágják az ember torkát. A milliárdokért tán még meg is kínoznának.

A hirtelen jött vagyon egyéb veszélyeket is rejteget a nyertes számára. Hallani olyanokról, akik képtelenek voltak feldolgozni a meggazdagodásukat. Felelőtlenül szórták a pénzüket, míg egy szép napon azon kapták magukat, hogy ami könnyen jött, ugyanolyan könnyen el is ment.

De a lottó más aggályokat is felvet. Az összeesküvés-elméletek hívei még azt is megkérdőjelezik, hogy egyáltalán léteznek-e a nyertesek. A névtelen, arctalan szerencsések, akiknek a személyazonosságát hétpecsétes titokként őrzi a Szerencsejáték Zrt. Mi van, ha valójában az állam nyeli be a milliárdokat? Nem szeretek Amerikára mutogatni, de azt meg kell hagyni, hogy showbizniszben van mit tanulni tőlük. Ott a nyertesek vállalják az arcukat, személyükben testet ölt az amerikai álom. Eloszlanak a „fantomnyerteseket” körüllengő kétségek.

A díjátadó jó reklám a lottós cégnek is. És mivel Fortuna kegyeltjei járadék formájában jutnak vagyonukhoz, attól sem kell tartaniuk, hogy kifosztják őket. Mindenki jól jár, s közben semmi sem marad titokban.

Persze az is igaz, hogy amíg a hazai közállapotok nem javulnak, addig fölösleges szemléletváltásról beszélni. Amíg az emberek képtelenek örülni a másik boldogságának, amíg az irigység az úr, addig egy telitalálat után is jöhet a gyomoride