Száz évvel ezelőtt tíz gyerekből kettő nem érte meg a felnőttkort. Ma az arány sokkal jobb, de ma sem lehet rájuk eléggé vigyázni, és őszintén szólva isteni csoda, hogy egyáltalán felnőnek, annyi veszély leselkedik rájuk.
A szülők két fő nevelési hibát követnek el: az egyik, hogy nem törődnek a csemetéjükkel, a másik, hogy túl sokat törődnek vele.
Egy gyereket bele lehet fojtani a szeretetbe és a gondoskodásba. Ismerek ötvenes anyafüggőt és olyan huszonévest, aki nem beszél a szüleivel, mert csak így tudott végre elszakadni tőlük. Olyan emberhez is volt szerencsém, aki paranoiásan fél mindentől, éppen úgy, ahogyan az anyja féltette kiskorában.
Sztárutódnak lenni kivált hátrányos. Már a szülő személyisége sem egyszerű – nem véletlenül lett sztár –, ideje többnyire korlátozott, feltűnés nélkül nem teheti ki a lábát, s mindezek miatt sokkal jobban aggódik, mint más szülő. Így vannak ezzel Liptaiék is. Amíg más hétéves vígan barátkozik, addig Panka – átvéve édesanyja félelmeit – még lakáson belül sem érzi biztonságban magát.
Megértem persze Claudiát, de ha így folytatják, hogyan fog majd a lánya később önfeledten szórakozni a barátaival, flörtölni a fiúkkal, és suli után bolondozni az osztálytársakkal? Hogyan tesz majd szert emberismeretre? Miként tanul meg egyedül közlekedni, dönteni?
Bármennyire féltjük a gyermekeinket, biztosítanunk kell számukra az életkoruknak megfelelő szabadságot, másként vagy torzul a személyiségük, vagy olyan lázadásba hajszoljuk őket, ami szakításhoz vezet. Panka még kicsi, jogos az óvatosság.
De szüleinek meg kell küzdeniük saját démonaikkal, ha nem akarják, hogy később Pankának kelljen megküzdenie velük.
