Fotók: Megnyitott a történelmi jelentőségű Renoir-kiállítás a Szépművészetiben

Pierre-Auguste Renoir
PUBLIKÁLÁS: 2023. szeptember 22. 09:24

Ünnepélyes keretek között nyitották meg szeptember 21-én A festő és modelljei című kiállítást a Szépművészeti Múzeumban. A tárlat azért is nagy jelentőségű, mert először látható Magyarországon Pierre-Auguste Renoir francia impresszionista mester életművét bemutató, átfogó tárlat.

Pierre-Auguste Renoir egyik leghíresebb festménye, a Hinta Forrás: MTI/Lakatos Péter

Pierre-Auguste Renoir alakábrázolásai egyenesen Párizsból, a Musée d'Orsay-ból és a Musée de l'Orangerie-ból érkeznek, a megnyitón a múzeum igazgatója Baán László mellett Claire Bernardi, a Musée de l'Orangerie igazgatója is beszédet mondott.

Látogató nézi Renoir az Ebéd után című festményét Forrás: MTI/Hegedüs Róbert

Renoirt az egyik leghíresebb impresszionista festőként tartják számon, ugyanakkor hat évtizedet felölelő, az 1860-as évek elejétől egészen 1919-ben bekövetkezett haláláig kibontakozó, gazdag és sokszínű életművének jelentős része kívül esik a mozgalom keretein.

Fiatal, kezdő művészként egyike volt az új stílus megteremtőinek. 1881-es, sorsdöntő olaszországi útját követően azonban elfordult az impresszionizmus megközelítésétől és célkitűzéseitől, és a szilárdabb, állandóbb kifejezési formát kereste.

Pierre-Auguste Renoir akt sorozata a Renoir - A festő és modelljei című kiállítás megnyitóján Forrás: MTI/Lakatos Péter

„Figurális festő vagyok" – hangoztatta Pierre-Auguste Renoir (1841–1919), arra utalva, hogy mindig az embert állította művészetének középpontjába. Képeit barátok, festőtársak, műkedvelők, családtagok népesítik be, akik így egy élettel teli, gondtalan, harmonikus világ részévé válnak. Életképein a szereplők közötti hétköznapi, kedélyes interakciókat, a modern élet új jelenségeit örökítette meg. Aktjaiban a női test szépségét, a bőr selymes ragyogását ünnepelte.

Látogató Renoir számos főművét bemutató tárlat sajtóbemutatóján a Szépművészeti Múzeumban Forrás: MTI/Hegedüs Róbert

A kiállítás január 7-ig tekinthető meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.