Azt hitték másolat az otthonukban lógó kép, de kiderült, hogy eredeti Brueghel

Brueghel
PUBLIKÁLÁS: 2023. március 10. 06:33

Akár 800 ezer euróért (több mint 303 millió forint) is elkelhet az a kép, amely egy észak-franciaországi család otthonában lógott, az ajtó mögött. Miután bebizonyosodott, hogy az 1900 óta a család birtokában lévő kép a 17. századi művész, ifjabb Pieter Brueghel ritka alkotása, még ebben a hónapban aukcióra bocsátják Párizsban, írja a The Guardian.

Pieter Brueghel A falusi ügyvéd című festményének egyik változata (illusztráció) Forrás: Pieter Breughel the Younger, Public domain, via Wikimedia Commons

A 112 cm magas és 184 cm széles festmény A falusi ügyvéd egyik változata. Feltételezések szerint 1615 és 1617 között készült.

Malo de Lussac, a Daguerre Val de Loire aukciósház becsüse, akit a család felkért, hogy mérje fel a festmény értékét azt mondta, alig hitte el, mibe botlott bele.

– mondta De Lussac.

Elküldték Németországba szakértői véleményezésre, amely megerősítette, hogy eredeti Brueghelről van szó. De Lussac szerint ilyen csak egyszer történik egy karrier során. „Ez egy rendkívüli festmény mind a méretét mind a jó állapotát tekintve."

A brüsszeli születésű Pieter Brueghel a 16. századi flamand reneszánsz festő, az idősebb Pieter Bruegel legidősebb fia volt. Öccse, idősebb Jan Brueghel szintén festő volt.

Az ifjabb Brueghel tájképeket, vallási témákat, köztük a pokol különféle ábrázolásait, falusi jeleneteket és virágokat festett, de apja legnépszerűbb műveinek is termékeny másolója volt.

A falusi ügyvéd, más néven Adóbeszedő, Közjegyzői hivatal, Tizedfizetés vagy A rossz ügyek ügyvédje, egyike ritka eredeti kompozícióinak. Egy kaotikus jelenetet ábrázol az ügyvédi hivatalban sorakozó falubeliekkel, akik közül sokan ajándékokat, köztük tojást és baromfit tartanak a kezükben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.