Hát persze, hogy Cinkotáról van szó, ami manapság Budapest 16. kerületének a része, de történelme során szinte mindig önálló település volt: "1862-ig falu, majd nagyközség, mielőtt beolvasztották volna a fővárosba. Ezek a történelmi idők pedig jó régre nyúlnak vissza, hiszen már a Képes Krónikában szerepel „zyngota" major neve, melynek környékén zajlott 1074-ben Salamon király és I. Béla fiainak egymás elleni ütközete.
Hogy tényleg ennyire régi a település, azt mutatja a legkorábbi épülete is: a mai evangélikus templom már a 11. században is állt, noha azóta persze sokszor átépítették. A régészeti leletek alapján a 11. századbeli Cinkota egy királyi birtokközpont lehetett, amit megerősített földsánc vett körül." - olvasható a Life.hu Pesti mesék cikksorozatában.
Egyrészről érdemes megnézi a Cinkotai Tájházat, mely 2004 júniusa óta, néprajzi gyűjteményként is működik a Batthyány Ilona utcában, valamint megéri a rászánt időt a Zugó-patak játszótér, amit a Szilas-patak mentén, az esővíz kiegyenlítő tározónál találunk. Ez egy szépen rendben tartott kertépítészeti létesítmény, ami csak gyalogosan vagy kerékpárral érhetünk el. Így rögtön két legyet üthetünk egy csapásra - egy kellemes kis túrát és egy játszóterezést.
Közlekedés
Cinkotát a 8-as és a 9-es HÉV-el érhetjük el, ha a közösségi közlekedést választjuk egy darabon. A városrész legfontosabb közútja a 3-as főút, a 17. kerülettel a Cinkotai út köti össze.De az egyik legnagyobb csábereje a térségnek a ma horgásztóként üzemelő Naplás-tó, ami Budapest legnagyobb kiterjedésű állóvize. A tavat a Szilas-patak duzzasztásával hozták létre az 1970-es években. A tározó 1997 óta természetvédelmi területnek számít a környezetével együtt. Így, kiterjedését tekintve 2023-ban is a legnagyobb fővárosi helyi jelentőségű védett terület.
A pesti nád- és lápvilág utolsó hirmondójának is számít a Felsőrákosi-rétekkel együtt. Területén réteket, bringaparkot, az említett játszóteret, tanösvényeket és egy zárt bringautat találunk. Igazi családbarát helyszín, ahova hétköznaponként érdemes köjönni a biciklizni tanuló kisgyerekekkel (ekkor kevesebb a sétáló és bicikliző ember), hétvégén, tavasszal pedig egy festői természeti környezet, közel a városhoz, de mégsem benne.
A kérdésre több nyelvészeti elmélet is igyekszik választ adni. "Az egyik szerint besenyő eredetű szó, ami temetővárat jelent. Egy másik elmélet a fenyvesrigó korabeli elnevezésével azonosítja. A leginkább közkeletű teória pedig a Szín személynév és a gát szó összetételeként feltételezi birtokos viszonyban, azaz Színgáta formából származtatva. 1259 után pedig már nemcsak, mint az említett major, de településként is szerepel a korabeli feljegyzésekben."
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.