Répa-dog, vegán bundáskenyér és céklás bagel is bekerült az év strandételei közé

Az Év Strandétele
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 05. 09:47
A Balatoni Kör által idén hetedik alkalommal meghirdetett Év Strandétele versenyt a balatonfenyvesi Konyhám répa-dog nevű étele nyerte az előkóstolók nyomán döntőbe jutott hét étel közül, az Év Felfedezettje pedig a világosi Tarow bisztró lett vegán bundáskenyerével, aminél még a tojást is kiváltották egy másik érdekes alapanyaggal.

Az idei versenyen a vegetáriánus és vegán ételek vitték a prímet, ami a verseny ötletgazdája szerint jól mutatja, hogy mi az idei trend a strandgasztronómiában. Ezek a benevezett fogások már rég túl léptek a rántott gomba és grillezett sajt variációkon, és a minden eddiginél erősebb mezőny azt jelezte, hogy sok helyen már évről évre egyre tudatosabban készülnek az Év Strandétele versenyre.

Kóstolás a Tarow bisztró teraszán Forrás: Heim Alexandra / Balatoni Kör

De a szervezők szerint ez jó is így, hiszen a verseny elindításának fő célja az volt, hogy a Balaton körüli bisztrók tulajdonosai és szakemberei felismerjék annak szükségét, hogy a korábban egészségtelen, nehezen emészthető strandkínálatot igenis érdemes megújítani, egészségesebbé tenni. És a verseny bár megmaradt, de a kreatívabb balatoni strandkonyhák már ne csak a díjért és a címért igyekezzenek friss és helyi, illetve a régióban termett minőségi alapanyagokkal főzni, hanem mert a vendégek is értékelik és meghálálják.

Az idei zsűrizéshez Bíró Lajos sztárséf is csatlakozott, és a zömmel gasztronómiai szakújságírókból álló zsűritagokkal együtt kóstolta végig a nevezett strandételeket.

Répa-dog és a világosi bundáskenyér másként

Ma már szinte bármit ki lehet rántani, de egyáltalán nem mindegy, milyen formában és milyen alapanyagokból. A zsűri éppen ezért választotta az ötletesen és egészségesen elkészülő rántott Répa-dog fogást az Év Strandételének. A balatonfenyvesi A Konyhám rusztikus morzsában kisütött répája különlegesen finom, könnyen elkészíthető és abszolút egészséges strandétel, ami igazi nyári sláger lehetne a strandok kínálatában - írták a verseny sajtóközleményében.

Répa-dog Balatonfenyvesről Forrás: Heim Alexandra / Balatoni Kör

Mivel nem bébirépákat rántottak ki, hanem nagyobb méretűeket és a panko-hoz hasonló rusztikus hazai morzsa nem szívja magába az olajat, ezért a hangsúly ízben is inkább a zöldségre kerül, mint a panírozásra. A tálalást és az ízeket sült bacon, egy majonézes-tejfölös pesto krém, marinált gyömbér és szárított hagyma színesíti. A Konyhámban 1690 forint az ára.

Az Év Felfedezettje díjat a balatonvilágosi Tarow bisztró érdemelte ki. A hely nemrég nyílt a Club Aliga vízparti részén, és már a helyszín is elvarázsolja a vendégeket. Balra a végtelenbe vesző Balaton, jobbra vitorláskikötő. Elég nehéz ennél pazarabb tóparti panorámát találni.

A Tarow bisztró bundáskenyere Forrás: Heim Alexandra / Balatoni Kör

A bisztró azonban nem csak a látványra épít. A zsűri szerint a séf kifejezetten arra gyúr, hogy évről-évre izgalmasabbá tegye a vegetáriánus kínálatát. Vegán bundáskenyerükben például a tojást is felváltották, és a feketesóval ízesített bundát csicseriborsó lisztből és mandulatejből keverik kurkumával. Feltétnek pedig avokádó, paradicsomos salsa, savanyított lilahagyma és friss zöldfűszerek kerülnek a tetejére. A fogás a Tarow bisztróban 2350 forint.

A döntőbe jutott fogások is egy finom sort alkotnak

A balatonalmádi Terasz strandbisztró Balatoni Bokrétája, akár vegán változatban is tálalható, mivel a palacsintáját tojás nélkül és hajdinaliszttel készítik a konyhán. Ezt mint egy nagy tölcsért feltekerik és megtöltik egy paradicsomos, tokhalas, helyi sajtos salátával és dresszinggel.

A Balatoni Bokréta Forrás: Heim Alexandra / Balatoni Kör

A korábban már szintén díjat nyert zamárdi Tiki Beach bisztró idén is finom, és újító ötlettel állt elő a versenyre. Édesburgonyából készítettek lángost, amit szarvasraguval és egy kis krémes tejföllel tálaltak. A tavaly holtversenyben első díjat nyerő alsóörsi Fogas bisztró idén harcsaroláddal és tokhalas túrógombóc feltéttel megspékelt gyömbéres tökfőzelékkel nevezett. Jó példa ez arra, hogy ma már akár a legmagasabb bisztró nívót is meg lehet találni egy-egy balatoni strandon – írták a közleményben.

Az édesburgonyás lángos és a szarvaspörkölt találkozása Zamárdiban Forrás: Heim Alexandra / Balatoni Kör

Kifejezetten ígéretes strandétel ötlet a mexikói elote grillezett kukorica balatoniasítása, amivel ketten is neveztek, de végül a tihanyi Kedvenc Kávé és Delikát « Balote » nevű étele jutott a döntőbe. A sült kukorica csövet többféle sajtból és házi majonézből készített mártogatóba forgatják zöldfűszerekkel, ami tartalmasabb és izgalmasabb is mint a mindenhol megtalálható sima főtt kukorica. Az örvényesi Random Bagel egzotikusabb kombinációkat is felvonultató kínálatából Mekk Mester fantázianevű grillezett kecskesajtos-céklás bagellel jutott a döntőbe.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.