Az 1990-es évek végén Kevermes határában egy különleges, egyedülálló lelet került elő szántás közben, melyen különleges vésett motívumok láthatók. A mintákhoz hasonlók láthatók a franciaországi Bretagne-ban, a gavrinisi megalitikus sírépítményben - derül ki a beol.hu cikkéből.
Miután a Kárpát-medencében nem találtak ehhez hasonlót, még korábban felvetődött, hogy a kevermesi megalit esetében egy modern utánzatról van szó, azonban 2012-ben a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum akkori régészeinek, Gyucha Attilának és Bóka Gergelynek a vezetésével elvégzett vizsgálatok arra utaltak, hogy a kőtábla eredeti.
Mint dr. Bácsmegi Gábor, a múzeumban jelenleg dolgozó régész elmondta, a következő lépcsőben a zöldpala kőzet geológiai származási helyét vizsgálták, 2014-ben Erdélyben keresve lehetséges zöldpalalelőhelyeket. Ez alapján úgy tűnik, a kősztélé nyersanyaga nagy bizonyossággal a Maros-folyó mellékén található Zarándi-hegységből származik.
A szakember hozzátette, hogy a lelet feltárási helyén, Kevermes határában idén szeretnének további kutatásokat folytatni, valamint újabb vizsgálatokat végeznének a kövön, miután egy ideig Budapesten is tanulmányozták azt a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központjában, ahonnan tavaly év végén szállították vissza Békéscsabára.
Dr. Csornay Boldizsár, a Nemzeti Örökségvédelmi Központ igazgatója az egyik legfurcsább magyarországi vésett kő, a nemrég megtalált kevermesi megalit mellett (fotó: Kovács Olivér)
Közzétette: Történelemportál – 2013. március 22., péntek
A múzeum új állandó kiállításának tervezésekor szeretné szélesebb körben is bemutani a nagy valószínűséggel a késő rézkor - kora bronzkor időszakában (Kr. e. 3500–2500) keletkezett tárgyat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.