
Az idei nyár és koraősz sajátossága, hogy sokan azok közül is a természetközeli, nomád nyaralást – a sátrazást, a kempingezést, a túrázást és a biciklizést – választják, akik azelőtt inkább a wellnesshotel vagy a tengerpart mellett tették le a voksot. Az biztos, hogy a szabad ég alatt, kerékpáron a közösségi távolságtartás szabályait nem túl megterhelő alkalmazni nagyobb társaságban sem, belföldön pedig attól sem kell tartani, hogy hirtelen határzár vagy karanténkötelezettség nehezíti a munkába való visszatérést a szabadság végén.
A kezdő biciklis, illetve az a rutinos kerékpáros, aki ezúttal a családot is magával viszi, válasszon olyan útvonalat, ahol útközben többször is lehetőség nyílik a pihenésre:
könnyen lehet vízhez, ételhez jutni, van árnyék, és vészhelyzet esetén busszal vagy vonattal egyszerűen visszatérhet az autóhoz, a szálláshoz.
Az alábbiakban számukra gyűjtöttünk össze néhány olyan belföldi úticélt, amelynek egyes szakaszaira bármikor elindulhat az egész család.
A leginkább kényelmes – és persze járványszempontból biztonságos – megoldás a kikapcsolódásra, ha autóval vágunk neki az országnak, és visszük magunkkal a biciklit is. Ennek ma már szerencsére több módja is létezik: a hátsó ajtóhoz rögzíthető biciklitartó egy vagy két bringa szállítására alkalmas, míg a legtöbb sportboltban és hipermarketben kapható kerékpárszállító tetőcsomagtartó akár egy ötfős család vagy baráti társaság járgányait is célhoz viszi.
A jó hír, hogy biciklitartót bármilyen korú és típusú autóhoz beszerezhetünk, de érdemes az indulás előtt legalább egy nappal felszerelni a kiegészítőt, hogy egészen biztosan ne kapjunk idegösszeomlást, amikor először próbálkozunk ezzel.
A hátsó ajtóra szerelhető megoldást leginkább azok kedvelik, akik a tetőtérben más csomagot utaztatnának, esetleg rakodáskor nem akarják vagy nem tudják magasra emelni a kerékpárokat. További előnye, hogy minden vázhoz használható, egészen kicsire összehajtható, és a plusz menetzajtól sem kell tartani. Ezeket a modelleket viszont célszerű az autó típusához igazítani, hiszen a hátsó ajtók kialakítása között nagy eltérések lehetnek.
A tetőcsomagtartó általában olcsóbb és kevésbé típus-specifikus, még nagyobb előnye, hogy akár több bicikli is elfér így a tetőn, és télen akár síbox szállítására is használható. A kihívás itt inkább az, hogy számos bevásárlóközpont parkolójába, mélygarázsába vagy pl. a kompra sem jutunk fel ezzel a szettinggel; de ha csak a természetbe vágyunk az országhatár átlépése nélkül, alighanem tökéletes választás.
Pazar kilátások, nagyszerű dinamizmus: eljött a Suzuki Hybrid ideje!
Ismerd meg a jövőt, és válaszd te is a Hybrid Vitara és SX4 S-Cross modelleket 3+7 év Suzuki Hybrid Pro garanciával a motorra, turbóra, váltóra, hibrid rendszerre - beleértve a lítiumion-akkumulátort, most akár 1 millió Ft árkedvezménnyel!
• A Szentgotthárd-Keszthely közötti szakasz
A Szentgotthárd és Keszthely között húzódó 145 km-es szakasz, az EuroVelo (teljes nevén az Európai Kerékpárút Hálózat) 14-es kerékpáros útvonala kezdők számára sem jelent óriási kihívást, mivel szinte végig sík marad, mindössze néhány domb tarkítja a túra elején és végén. Ezen a szakaszon szinte végig vadregényes fenyvesekkel tagolt tájak találhatók, így a forgalom elhanyagolható.
Az Őrség gyönyörű, és Szentgotthárdtól mindössze másfél kilométerre van az osztrák-magyar határ, de a szlovén határ sincs messze. Az 1-es kerékpárút mentén húzódik a Hársas-tó, ami nyáron szabadstrandként funkcionál, ha pedig gyalogtúrára vágyunk, több tanösvényt is találunk errefelé.
• A Hortobágy legálisan: a Tiszafüred-Balmazújváros szakasz
A Hortobágyi Nemzeti Park környékének jelentős része tájvédelmi körzet, az itt élő védett növény- és madárfajok miatt a behajtás ide biciklivel egyáltalán nem egyszerű, sok helyen nem is engedélyezett. A Hortobágy azonban olyan nemzeti kincs, amit kár volna kihagyni, és amire az EuroVelo 14 nagyjából 60 km-es Tiszafüred-Balmazújváros szakasza lesz a tökéletes megoldás.
A „puszta" nagy előnye biciklis szempontból az, hogy a kerékpározáshoz szokott kicsi gyerekek is nagy utat járhatnak be sík terepen, miközben a bicikliúttól nem messze szürke marhával, rackával, mangalicával vagy akár ménesekkel is találkozhatunk. A jövő másik nagy biciklis ígérete a Tiszafüred és a Hortobágy-halastó közötti kerékpárforgalmi létesítményben rejlik, amelyet vélhetően hamarosan teljes pompájában adnak át.
• Gyöngyös-Mátrafüred, bátraknak Kékestető
A Mátrában nemcsak túrázni lehet, hanem kerékpározni is. A hegyvidékek kedvelőinek kiváló választás lehet a Gyöngyös és Mátrafüred közötti kb. 7 km-es bringaút, ami a 24-es úttal párhuzamosan haladva köti össze a két települést. Gyöngyösről indulva enyhe emelkedőre is számítanunk kell, de a látvány kárpótol: szemben velünk végig láthatjuk a Mátra vonulatait, míg két oldalról szőlőtőkék szegélyezik az utunkat. Mátrafüreden a büfésoron szusszanhatunk egyet, aki pedig még bírja a terhelést, nekivághat a kerékpárút következő szakaszának, Kékestetőre.
• Egy örök klasszikus 2020-ban: bringával a Tisza-tó körül
A Tisza-tó eddig is népszerű nyaralóhely volt, de idén átadták a tavat megkerülő kerékpárút utolsó szakaszát is. Most már a teljes tó körbebringázható a gépkocsi forgalomtól elzárt kerékpárúton. A kisebb kör 67 km hosszú, a hosszabb, teljes kör pedig 95 kilométernyi tekerést kínál az aktív pihenésre vágyóknak.
A kerékpárút része az EuroVelo 11 bringaútnak is, a tó felé pedig épült egy 308 méteres és egy 86 méteres híd is. Bringázás közben gyönyörködhetünk a csillogó vízfelületben és a nádasokban, de csobbanni is megállhatunk a környező strandok egyikén. A környék tele van remek látnivalókkal, például érdekes kikapcsolódást nyújthat a Tisza-tavi madárrezervátum is.
Érdemes tehát beszerezni a megfelelő, bicikli-szállításra alkalmas csomagtartót, és néhány kora reggeli vagy esti gyakorlással töltött óra után nekivágni ezeknek az izgalmas, mégis biztonságot adó biciklis felfedezőutaknak, akár az egész család társaságában, beleértve a legkisebbeket is.
A cikk megjelenését az Suzuki támogatta, az anyagot a Branded Travel Content egyik szerzője készítette.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.