A Dunakanyarban, ahol egykoron királyok rótták az utakat, manapság a világ minden tájáról érkező turisták élvezik a festői látványt, a vidék nyújtotta élményeket. Amit kár lenne csak egy futó pillantásra méltatni: a Budapesttől mindössze 45 kilométerre található, négycsillag superior Thermal Hotel Visegrádban megpihenve nemcsak azt élvezhetjük, amint a felkelő nap arany sugarai megcsillannak a Dunán és a naplemente fényei elvarázsolják a tájat.
A szállodában többféle élmény is várja a párokat, családokat, akik a fürdőzés örömeit is kiélvezhetik ott tartózkodásuk során. Mert a szálloda medencéihez tartozó közel 3 000 négyzetméteren, több, mint 700 négyzetméternyi vízfelület szolgálja a vendégek örömét, akik a külső- és a belső élményfürdőben, a termálmedencék 36 °C és 38 °C vízében fürödhetnek, vagy a fűtött szabadtéri úszómedencében úszhatnak.
Aki pedig a lepencei víz gyógyító erejét szeretné kiélvezni, vagy a pihenést egy szépítő kúrával is összekötné, annak a szálloda wellness részlege nyújt megoldást. A római és török kor hangulatát idéző Lepence SPA, Visegrád különleges természeti kincsére, az 1300 méter mély forrásból feltörő, ásványvíz minőségű, 39 °C-os gyógyvízre alapozza szolgáltatásait. A messze földön ismert, összehúzó és gyulladáscsökkentő hatású hévíz a magas vas-, kalcium-, magnézium- és hidrogén-karbonát tartalma mellett, a szervezet számára fontos nyomelemeket, valamint alacsony sótartalmú alkaidokat is tartalmaz. A hotel wellness központjában emellett hagyományos finn és infra szaunák, gőzfürdők, aromakamra és tepidárium garantálja a relaxációt. A hideg vizes merülő medencék, a jégkút és az élményzuhanyok gondoskodnak a felfrissülésről, a wellness- és gyógykezelések, masszázsok pedig a test újjászületéséről, miközben a Só-szobában egyetlen kúra annyit ér, mint egy teljes nap a tengerparton.
Mialatt a felnőttek a medencék partján élvezik az ellazulást, a család apróbb tagjai, a gyermekmedence vízi világában játszhatnak, vagy a Visi Mókus Játszóház szakképzett animátorai által vezetett gyermek játék- és sportprogramokon vehetnek részt. De vannak gyerek foglakozások is, naponta többször, animátorral kézműveskedhetnek, vagy kincset kereshetnek. Lehetőségük van két játszótér kipróbálására is, egyik az Acapulco nyári strandmedence mellett várja őket, míg a másik, nagy játszótér a főbejárat mellett hívogat, ahol akár a mókuskerekezést is kipróbálhatják. A nagyobbak pedig az X-Box részlegen találnak maguknak játékot.
A fürdés után pedig jöhet a szülőkkel közös családi játék, vagy egy kellemes séta a Duna-kanyarban, ahol a jó levegőn, a túrázás is különösen jól esik. Látnivaló pedig akad bőven, hiszen hívogatnak Visegrád bájos utcái, a Fellegvár méltóságteljes falai mellett pedig a közeli Pilisi Parkerdőgazdaság vadregényes turistaútjai is csábítóak. Ráadásul egy látványos kompátkelés után, a szemközti Nagymaros romantikus világa is elénk tárul.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.