Történelmi filmeket vetítenek három napon át Galambóc várában

nemzetközi rendezvény
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 04. 12:59

Festői környezetben nyitotta meg ismét kapuját a felújított Galambóci vár, amely most négy napig a történelmi filmvetítéseknek ad otthont. Június 6-án kezdődik a Nemzetközi Történelmi Filmfesztivál a szerb nevezetesség falai között -írja a szerb Turistički Svet utazási hírportál.

Galambóci vár Forrás: Shutterstock / Készítette: PavleMarjanovic

A Duna szerbiai szakaszának legjelentősebb várromja három napon át fogadja a történelmi filmek szerelmeseit. Ez nagy esemény a balkáni régióban, hiszen hasonló témájú és méretű filmfesztivált csak a horvát Rijekán szerveztek az elmúlt 6 hat évben.

A fesztivált első két napján Szerbia történelméről láthatnak filmeket, a harmadik napon a Földközi-tengert és a mediterrán térséget mutatják be, majd a Fekete-tengeren zajló történelmi mozzanatok egy érdekes morzsáját is a filmvászonra viszik. Utolsó nap, azaz június 9-én a sporttörténelm is sorra kerül egy izgalmas és drámai szerb filmmel.

Az "Ispod površine" elnevezésű rendezvény célja, hogy idén minél jobban sikerüljenek a programok, és hogy jövőre még nagyobb eseménnyé nőhesse ki magát a fesztivál.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.