Bor, mámor és pompa - irány Bordeaux az egyik hosszú hétvégén!

citybreak
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 08. 14:35
Ha Bordeaux városára gondolunk, első és talán még második pillanatban is a város borai jutnak az eszünkbe. Vagy a 2016-ban nyitott interaktív bormúzeuma, a Cité du Vin, amit tavaly mi is bejártunk, miközben hagytuk, hogy úgy hasson minden érzékszervünkre, ahogy azt ők eltervezték. Ugyanakkor a dél-franciaországi település történelme olyan sokrétű, hogy azt legalább egyszer alkohol nélkül is érdemes alaposan feltérképezni - ehhez ajánlunk most helyeket.

De előbb egy kis történelem

A kelták által i.e. 3. században alapított város száz évvel később vált a Római Birodalom részévé, de a további évszázadokban több nemzet is uralma alá hajtotta. Az 5. században például a gótok, később a frankok, majd az arabok foglalták el a települést. A 12. században angol uralom alá került, és háromszáz éven keresztül így is maradt. Ez volt a fellendülés időszaka Bordeaux-nak, az egyetemet is ekkor alapították. Azonban a város két legszebb erődítménye a Chateau de la Trompette (Trombita vár) és a Chateau du Há már a 15. század derekán épült, amikor a város francia kézre került. A 16. és 17. században Bordeaux a francia humanizmus központjává vált, de a gazdasági hanyatlást így sem kerülhette el, mivel itt is ugyanúgy dúltak a vallásháborúk, mint az ország többi részén. A 18. század azonban változást hozott; a város elkezdte kihasználni kikötővárosi minőségét, ami végül tengeri kereskedelmének virágzásához vezetett.

Szent Péter templom Forrás: Wikipedia

A francia forradalom ideje alatt azonban hullámvölgybe került, majd Robespierre vezetése alatt rettenetes megtorlásban részesült. Napóleon uralma alatt kontinentális zárlatot rendeltek el a városban, mely a nagy hanyatlás előjele volt, tekintve, hogy Bordeaux bevétele főként a tengeri kereskedelemből származott. A világháborúk idején Bordeaux volt a francia kormány ideiglenes székhelye, egészen addig, míg a várost el nem foglalták a német csapatok, hogy tengeralattjáró bázist telepítsenek. A háborút a város viszonylag kevés rombolással vészelte át. Ennek köszönhetően legtöbb építészeti remekműve és vallásos épületeinek nagy része sértetlenül megmaradt az utókor számára.

Ilyenek például a Szent András katedrális, mely a 11. században épült, a 15. századból származó Szent Mihály Bazilika, a 12. századi Sainte-Croix templom és a Szent Péter templom, vagy a történelmi Port de la Lune kikötő, mely az UNESCO történelmi műemlékei közé tartozik.

A szőlő lankás birodalma Forrás: Shutterstock

De olvasóinknak azt ajánljuk, hogy ne hagyják ki a helyi borok megkóstolását sem, ha már a történelem a fejünkbe szállt. És erre a legjobb alkalom a június 14. és 17- közötti Bordeaux-i Borünnep, amelyet két évente rendeznek meg a Garonne folyó jobb oldali rakpartján. A látogatók miközben bejárják a több mint 2 km hosszú borutat, a bordeaux-i és aquitaine-i borok ízvilágát is felfedezhetik. Esténként tűzijáték, fény- és hangjáték, valamint koncertek várják az érdeklődőket, az asztalokon pedig olyan helyi különlegességeket kóstolhatnak, mint az Arcachon-öböl osztrigája vagy a Baszk vidék finom sonkái.

Bordeaux-ba utazna?

A Wizz Air például hetente kétszer közlekedtet járatot Budapest és Bordeaux között hétfői és pénteki napokon. A WIZZ jelenleg 31 ország 66 célállomására repül Budapestről, a francia kikötővárosba 8990 forinttól találunk jegyeket a légitársaság weboldalán. (X)

Próbáltak már vízen járni?

Pedig Bordeaux-ban kis túlzással megtehetik. A világ legnagyobb tükörfelületű medencéje ugyanis a város impozáns Palais de la Bourse épülete előtt nyújtózik. A Miroir d´Eau egy 3450 négyzetméternyi sekély, fekete gránit medence, ami egyfajta szökőkút, de mégsem. A „víztükröt" minden fél órában leengedik, majd újratöltik, illetve minden 23. percben három percre ködszerű vízpára tölti meg a teret; így meleg nyári napokon szórakoztató felüdülést nyújt a helyieknek, a turistáknak és a fotósoknak egyaránt.

A város legszebb tere a Place de la Bourse és a Miroir d'eau Forrás: Moi-meme / Wikipedia

Bordeaux városáért egyébként a brit uralkodó, Erzsébet királynő is rajong. Mikor legutóbb ott járt, azt mondta róla, hogy ez a város az elegancia esszenciája. Akár igaz is lehet, hiszen belvárosa annyira eredeti módon sugározza magából a 18. századi pompa harmóniáját, amilyet máshol Európában nehezen találni.

És hogy önök miért fogják szeretni Bordeaux-t?

Például a konyhájáért. Bordeaux olyan világhírű specialitások hazája, mint a már említett Arcachon-öbölben halászott osztriga, a híres pauillac-i bárány, amely a folyó bal partján elterülő Médoc szőlőtermő régió vidékén legelészik, vagy a cépes de Bordeaux, ami Franciaország egyik legfinomabb vargánya gombája. De ízletes málnát és spárgát is termesztenek, valamint kacsát tenyésztenek az étlapokon csak fenséges magret de canard néven emlegetett kacsamellért.

Ugyanakkor a művészetkedvelőket is bátorítjuk, menjenek és nézzék meg a Musée des Beaux Arts (Szépművészeti Múzeum) épületét, amelynek állandó kiállítása a legnagyobb mesterek munkáit mutatja be. Akik pedig a modernebb dolgokért vannak oda, azok a CAPC Kortárs Művészeti Múzeumot keressék fel.

Szent Mihály Bazilika Forrás: Shutterstock

A csodás kilátás is egy jó ok lehet arra, hogy Bordeaux felé vegyék az irányt. Látogassanak el például a késő gótikus Szent Mihály Bazilika szabadon álló tornyába, mely a város legmagasabb és talán legelegánsabb épülete. Onnan fentről a kilátás leírhatatlan, főleg ha vasárnap reggel a bolhapiac színes forgataga teríti be a teret. Ha pedig szeretnek kutakodni, utána a portékák között a helyük.

Egy bordeaux-i látogatás mindezek mellett remek kirándulásokat is tartogat a környékén. Például elmehetnek egy borkóstoló túrára akár vezetett, akár egyéni formában. Ha mégis inkább az előbbire vágynak, forduljanak a helyi turisztikai irodához; egy-egy ilyen útba dűlőtúra és pincelátogatás is belefér. Ha pedig egyénileg indulnának útnak, akkor egynapos kirándulásnakként keressék fel St. Emilion bájos kis városát, vagy a Médoc régiót, ahol Bordeaux legismertebb pincészetei kaptak helyet, mint amilyen a Latour, a Margaux vagy a Mouton-Rothschild.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.