A magyarországi síelés 125 éve, 1892. december 4-én vette kezdetét, mikor Bély Mihály és Demény Károly felcsatolta a Norvégiából hozatott 222 centiméteres síléceket és a Vérmezőről kiindulva, keresztül a Városmajor utcán, felkapaszkodtak a Kis-Svábhegy oldalába. Ezzel egy időben, Chernel István, a neves ornitológus, Kőszegen szintén „munkába fogta" a sporteszközt, melyet a helybéliek „lábszánkó"-nak neveztek el.
A legelső síeléssel kapcsolatos írásos dokumentumok i.sz. 550-ből származnak. A közép-európai sízésről először a 17. és 18. században röppentek fel hírek. Azóta a fémplatnis léceket, melyhez oldalról bőrszíj rögzítette a cipőt, annyiféle és fajta síléc, deszka, bicikli és szánkó váltotta fel, hogy felsorolni is nehéz, de a legérdekesebbeket azért bemutatjuk.
Ha szereti a túrázást, a természetjárást és a kalandokat, akkor a téli túrázás egyik legjobb eszköze a hótalp. Semmilyen előképzettség nem szükséges a használatához, csak egy kis kitartás az első métereken, utána már pillanatok alatt megszokja a haladást.
A hótalpas túrák elsősorban arról szólnak, hogy egy síparadicsomban, ahol megfelelő idő és hómennyiség idején rengetegen vannak, a csoport egy kicsit eltávolodhasson a ricsajtól, de a téli sportok élménye maradéktalanul megmaradjon. Egy hótalpas túrához kell egy jó, impregnált bakancs, egy lábszárvédő, és egy pár túra-, vagy síbot. A hótalp lénye pedig az, hogy a bakancs talpfelületét megnövelje, és így ne süllyedjenek el a hóban. Hótalpas túrákra mehetnek többek között az Alacsony-Tátrában, a Felvidéken, Donovaly-ban, vagy éppen Ausztriában Stuhleck környékén.
Mikor a síelés szerelmesei tudomást szereztek a sífutásról, akkor még csak a televízióban találkozhattak ezzel a sportággal. Ma viszont már több kilométeres sífutópályák várják a havas sportok szerelmeseit, és egyik üdülőparadicsom sem akar kimaradni a trendből. A sífutásnak azonban más előnyei is vannak: sokkal egyszerűbben elsajátítható, mint a síelés és még oktató sem kell hozzá feltétlenül. Sítudás nem szükséges hozzá, sőt jobb is, ha nincs mivel a két mozgásforma merőben eltér egymástól.
A sífutás jóval olcsóbb sport. Spórolhatnak a felszerelésen is, mivel itthon sokszor találni futóléc leárazásokat, illetve nem szükséges síbérletet váltani és a sorban állás is kiváltható. Sőt a magyarországi hó- és terepviszonyok alkalmasabbak a sífutásra, mint a lesiklásra. Ha elsajátítaná ezt a minden porcikát átmozgató havas sportot és még üdülne is egyet, akkor a Salzburg tartományban található Kaprun környékén tökéletes sífutópályákat talál.
A szánkózás az egyik legjobb kísérőprogram a síelés után. Régen igazi családi időtöltés volt, ahogy a környék behavazott dombjaira apa kihúzta a szánkókat, a gyerekek pedig addig csúszkáltak viháncolva, amíg bírta az overál. Ma ez egy kicsit átalakult, de maga a sport ugyan olyan kedvelt. Azt tudni kell, hogy a síterepeken tilos szánkózni, de így is egyre több terep kínál külön szánkópályát, amit felvonóval és esti kivilágítással is használhatnak.
A „profi" szánkósok kilométereken át csúszhatnak a minőségi pályákon – ráadásul a szánkó több változata közül választhatnak. Főként Ausztriában fedezhetnek fel jó szánkópályákat, melyeket a térképeken sárga színnel jelölnek. Itt a szánkókölcsönzés is megoldott.
A snowtubing elődje az élményfürdőkben és a csúszdaparkokban jelent meg a nagy nyári melegben. A hatalmas felfújt traktorgumibelsőre emlékeztető és ebből kiinduló „járgány" először a vizes, aztán a havas környezetben hódította meg a gyerekek szívét. Ma meg már korosztálytól függetlenül csúszhatnak, pöröghetnek vele a téli sportok szerelmesei.
Az amerikai fánk alakú eszközt, a megemelt hófalú pályák mellett, vontatózsinórral felhúzzák a kiindulóponthoz. A közepébe ülve indulhat a lecsúszás – a gumigyűrű irányíthatatlan, csupán a hófalak tartják mederben. Egyszerre izgalmas és félelmetes móka. Hazánkban három olyan síterep található, ahol hófánk pálya is működik: ellátogathatunk érte Mátraszentistvánra, Visegrádra, vagy a Zempléni Kalandparkba.
A windszörf ötlete 1966-ban merült fel két mindenre elszánt sportoló fejében, akik a vitorlázást és a hullámlovaglást szerették volna összekötni. A kite pedig a kínai sárkányeregetés továbbgondolása volt azzal a céllal, hogy a sárkányok húzóerejét felhasználják vontatásra az 1800-as években. A több mint 100 évvel később, a kettő összefonódásából pedig kialakult a kiteszörf, mely ma egyre nagyobb rajongótábort vonz.
És miután ezt a sportágat „téliesítették", és sílécet vagy snowboardot kapcsoltak hozzá, megszületett a snow-kite. A sport lényege, hogy a nyáron is használatos, felfújható kite ernyőt a síző vagy snowboardos a derekához erősíti egy biztonsági hevederrel, majd a kezével tartja és irányítja az ernyő huzaljait. Jó szélerősség esetén kifejezetten nagy sebességet lehet vele elérni a hóval borított sík terepeken. Kezdőknek életre szóló élményt jelent, a profiknak pedig komoly sportágat, ahol a síelés és a repülés összeolvad.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.