Hozza ki a legtöbbet a reptéri átszállásból, és várakozás helyett induljon városnéző túrára!

reptér
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 24. 11:27
A hét-nyolcórás reptéri várakozási idő még sosem volt ilyen vonzó - legalábbis ma már egyre több légikikötő szervez erre az időre fakultatív programot. Mutatunk is most nyolc világvárost annak kapcsán, hogyan használhatjuk ki az átszállás miatti várakozás unalmas óráit.

A hosszú reptéri várakozásról általában a drága wifi, az újramelegített szendvicsek és a kényelmetlen fémszékeken zsúfolódó embertömegek jutnak az eszünkbe. A Condé Nast Traveler gyűjtése alapján azonban az alábbi nyolc reptér pont ennek az ellenkezőjére példa. Ezeken ugyanis városnéző utakat kínálnak, hogy az utasok a legtöbbet hozhassák ki a két járat közötti várakozási időből, és közben még egy tételt kipipálhassanak „a helyek, amiket látni akarok" listáról.

Kényelmesebb és sietősebb opciók Tajpejben

Ha legalább nyolcórás a várakozási idő Tajpejben, akkor két, a reptér által szervezett városnéző túra közül is választhatunk. Az egyik program a híres taoista templomhoz, a Zushihoz kalauzolja a turistákat. A szinte már szédítően túldíszített templom kicsivel több mint húsz kilométerre fekszik a várostól. A kirándulásba pedig beletartozik egy kitérő is, ahol jellegzetes helyi agyagedényeket vásárolhatunk.

Fotó: Emrah Oprukcu / AFP
Fotó: Philippe Roy / AFP
Fotó: Philippe Roy / AFP
Fotó: Ed Jones / AFP
Fotó: Florida / AFP
Fotó: Abdulkader Hajj / AFP
Fotó: Benjiho / wikipedia.org
Fotó: Zhu Xiang / AFP
Fotó: Elif Ozturk / AFP
Fotó: Roslan Rahman / AFP
Fotó: George Frey / AFP
Fotó: AFP

A másik túra Tajwan leghíresebb látnivalóinak egy részét mutatja be. Itt már egy kicsit gyorsabb ütemet diktálnak, megmutatják a Chiang Kai-shek emlékparkot és az ország legmagasabb épületét, a Taipei 101-et.

Így csatlakozhatunk: a Tourist Service Centernél lehet regisztrálni az érkezési csarnokban, ahol naponta két alkalommal indítanak túrát: reggel 8:15-kor és 13:45-kor.

A reptér szuper, de Szingapúrban is körbe nézhetünk

A szingapúri Changi repülőtérnek rengeteg menő szolgáltatása van, többek között egy pillangókert, videojáték-szoba, ingyenesen használható masszázsfotelek – így aztán tényleg nem hibáztatunk senkit azért, mert nem akarja elhagyni a klimatizált kényelem szigetét.

Fotó: Emrah Oprukcu / AFP
Fotó: Philippe Roy / AFP
Fotó: Philippe Roy / AFP
Fotó: Ed Jones / AFP
Fotó: Florida / AFP
Fotó: Abdulkader Hajj / AFP
Fotó: Benjiho / wikipedia.org
Fotó: Zhu Xiang / AFP
Fotó: Elif Ozturk / AFP
Fotó: Roslan Rahman / AFP
Fotó: George Frey / AFP
Fotó: AFP

Ha mégis megtennék, jó ha tudják, hogy Szingapúr kétféle városnéző körutat is kínál azoknak, akiknek legalább hatórájuk van két járat között. A City Sight túra az összes világhíres belvárosi látnivalót érinti az öbölnél. A Heritage Touron viszont a városhoz közeli Little Indiát és Kampong Glamet fedezhetjük fel.

Így csatlakozhatunk: az útlevélvizsgálat helyett menjünk egyenesen a Transfer Lounge F-be a 2-es Terminálon, vagy a Transfer Lounge A-ba a 3-as Terminálon. Naponta négy Heritage Tour és két City Sight túra indul – előbbi reggelente és délutánonként, míg utóbbi esténként indul, ami egyébként gyönyörű lehet a lemenő nap fényében. Jegyeket itt is érkezési sorrendben adnak ki.

Salt Lake City

Az Egyesült Államokban az egyik legnagyobb transzkontinentális átszállópont Salt Lake City, ahol rengeteg ember várakozik a járatára. Akinek azonban több mint kétórányi szabadideje van, elmehet egy ingyenes körútra a Temple Square környékére, a belvárosba, és megnézheti a mormon Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának épületét. De ha a templomot nem szeretnénk megnézni, rövid sétára találnak olyan látnivalókat is, mint a City Creek Park vagy a Utah-i Modern Művészetek Múzeuma.

Fotó: Emrah Oprukcu / AFP
Fotó: Philippe Roy / AFP
Fotó: Philippe Roy / AFP
Fotó: Ed Jones / AFP
Fotó: Florida / AFP
Fotó: Abdulkader Hajj / AFP
Fotó: Benjiho / wikipedia.org
Fotó: Zhu Xiang / AFP
Fotó: Elif Ozturk / AFP
Fotó: Roslan Rahman / AFP
Fotó: George Frey / AFP
Fotó: AFP

Így csatlakozhatunk: A két információs pult bármelyikénél kaphatunk szórólapot az aznapi menetrendről, de az ügyfélszolgálaton is segítenek, hogy hol lehet felszállni a buszra.

Instant Isztambul

Európa és Ázsia határán találjuk a világ egyik legzsúfoltabb repterét, az isztambuli Ataturk Repülőteret. Ha több mint hatórányi szabadidejük van, egyrészt olvassák el ezt a cikkünket, másrészt iratkozzanak fel az ingyenes Touristanbul programra, amelyen a turisták érintőlegesen ismerkedhetnek meg a várossal, és a legikonikusabb helyek némelyikével. A Konstantinápolyi Hippodrom, a Kék Mecset és a Topkapi Palota általában mindig belefér a gyors városnézésbe.

Fotó: Emrah Oprukcu / AFP
Fotó: Philippe Roy / AFP
Fotó: Philippe Roy / AFP
Fotó: Ed Jones / AFP
Fotó: Florida / AFP
Fotó: Abdulkader Hajj / AFP
Fotó: Benjiho / wikipedia.org
Fotó: Zhu Xiang / AFP
Fotó: Elif Ozturk / AFP
Fotó: Roslan Rahman / AFP
Fotó: George Frey / AFP
Fotó: AFP

Így csatlakozhatunk: érkezéskor fel kell keresni a nemzetközi érkezési oldalon a Hotel Desket (a Starbucks mellett találjuk), ahol feliratkozhatunk a napi öt túra egyikére. Arra figyeljünk, hogy indulás előtt legalább fél órával már ott legyünk a pultnál.

Japán: akár bevásárló körútra is indulhat

A tokiói Narita repülőtér Tokiótól körülbelül 80 kilométerre található. Az átszállások közötti programjai alapvetően kétfélék: városnéző és vásárló utak közül választhatunk. Ha kulturális körútra szeretnénk menni idegenvezetővel, Taka és Shibayama városokat fedezhetjük fel, de mehetünk erdei sétára, vagy megnézhetjük a Repüléstani Múzeumot is.

Aki azonban inkább a saját kezébe venné a programját, a reptérről a vonattal könnyen elérhető két bevásárlóközpont egyikében vásárolgathat. Mi az egyetlen veszélye ennek? Hogy gondosan kell majd ellenőriznünk, hogy belefér-e minden újonnan vett holmi a bőröndünkbe. (De ha már egyszer Japánban jár, mutatjuk azt a tíz dolgot, amit vétek kihagyni egy turistának.)

Így csatlakozhatunk: A reptér olyan komolyan veszi a szervezett programokat, hogy egy külön pultot tartanak fenn ezért. Narita Transit Program Counternek hívják, és az 1F Terminálon található a főépületben.

Szöul: ha csak egy óránk van

Míg néhány reptér esetén inkább csak a hosszabb átszállási időnél választunk plusz városnézéseket, a szöuli Incheon repülőtér akár egyórás szabadidő esetén is kínál programokat. Az átutazók ugyanis egytől öt óráig terjedő programot kínáló kirándulásokon vehetnek részt angolul beszélő idegenvezetőkkel, teljesen ingyen, ráadásul választhatunk is a templomokra vagy a városra koncentráló körutak közül. És ha Szöulba utazik, ezt a néhány dolgot semmiképp ne hagyja ki!

Fotó: Emrah Oprukcu / AFP
Fotó: Philippe Roy / AFP
Fotó: Philippe Roy / AFP
Fotó: Ed Jones / AFP
Fotó: Florida / AFP
Fotó: Abdulkader Hajj / AFP
Fotó: Benjiho / wikipedia.org
Fotó: Zhu Xiang / AFP
Fotó: Elif Ozturk / AFP
Fotó: Roslan Rahman / AFP
Fotó: George Frey / AFP
Fotó: AFP

Így csatlakozhatunk: Attól függően, hogy melyik van közelebb, menjen a 25-ös és 29-es kapuk közti pulthoz vagy a „Hana Tour" pultjához a 8-as kapunál.

És van, hogy egy helyi lakos mutatja meg a várost

Ha a KLM nemzetközi járatával repül, és legalább hatórás a várakozási ideje, akkor feliratkozhat a légitársaság „várakozás egy helyi lakossal" programjára. Ehhez csak ki kell tölteni egy rövid kérdőívet az érdeklődési körünkről (divat, gasztronómia, technika és a többi), és a KLM mellénk rendel egy angolul beszélő amszterdami lakost, akinek hozzánk hasonló az érdeklődési köre. Emellé még kapunk ingyen buszjegyet a városba és vissza a reptérre, sőt még az első kör italt is állják, amikor beülünk valahova inni egyet az új ismerősünkkel Amszterdam belvárosában.

Fotó: Emrah Oprukcu / AFP
Fotó: Philippe Roy / AFP
Fotó: Philippe Roy / AFP
Fotó: Ed Jones / AFP
Fotó: Florida / AFP
Fotó: Abdulkader Hajj / AFP
Fotó: Benjiho / wikipedia.org
Fotó: Zhu Xiang / AFP
Fotó: Elif Ozturk / AFP
Fotó: Roslan Rahman / AFP
Fotó: George Frey / AFP
Fotó: AFP

Így csatlakozhatunk: ha olyan jegyet foglalunk a KLM-nél, amely hosszabb átszállási időt jelent Amszterdamban, automatikusan kapunk egy érdeklődő e-mailt a légitársaságtól, hogy szeretnénk-e jelentkezni a programra, és akkor már egyből nyilatkozhatunk is az érdeklődési körünkről.

Piacozzon Dohában!

A Quatar Airways járataival repül? Ha legalább hatórás a várakozási idő, a nemzeti légitársaság ingyenes dohai kirándulásokat kínál. A leghíresebb látványosságokat mutatják meg, köztük a Zaha Hadid által tervezett Iszlám Művészetek Múzeumát, a nyüzsgő Souq Watif piacot – itt lehet egyébként még utoljára szuvenírt venni – és a Katari Kulturális Központot. Még egy igazán figyelmes dologgal készülnek nekünk a helyiek: mindenki kap egy palack vizet, ha esetleg elfeledkeznénk arról, hogy a sivatagban vagyunk. (A 2014-ben megnyílt új dohai repteret mi is bejártuk, nézzék meg itt, mit tapasztaltunk.)

Fotó: Emrah Oprukcu / AFP
Fotó: Philippe Roy / AFP
Fotó: Philippe Roy / AFP
Fotó: Ed Jones / AFP
Fotó: Florida / AFP
Fotó: Abdulkader Hajj / AFP
Fotó: Benjiho / wikipedia.org
Fotó: Zhu Xiang / AFP
Fotó: Elif Ozturk / AFP
Fotó: Roslan Rahman / AFP
Fotó: George Frey / AFP
Fotó: AFP

Így csatlakozhatunk: egyenesen a Doga City Tour pulthoz kell menni, ami a Concourse (előcsarnok) B-nél van, rögtön a Montblanc üzlet mellett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.