A Lonely Planet elkészítette a 2017-re ajánlott legjobb desztinációk listáit országokra, régiókra és városokra bontva. A városok közül Bordeaux nyerte el az első helyet, a második helyre Fokváros került, a harmadik pedig Los Angeles lett. A listákat évente a Lonely Planet szerzőinek, szerkesztőinek, bloggereinek és tweetelőinek véleménye alapján állítják össze, olvasható az http://ee.france.fr/hu. oldalon.
Bordeaux-ról mi is írtunk, tökéletes úti cél az év minden időszakában. 2017 közepétől ráadásul az új, nagy sebességű vonat összeköttetésnek köszönhetően már csupán 2 óra alatt elérhető lesz Párizsból.
A város leghíresebb része a világörökségi látkép, a Garonne folyó partján található Holdkikötő. A város este, éjszaka a leghangulatosabb, így napközben szervezzünk városon kívüli programot ez pedig más is lehetne a világ borfővárosában, mint pincészetek látogatása? Pincészeteket talál elszórva mindenhol a régióban, egy-egy kastély meglátogatása egész napos program. Sok van belőlük, így el kell döntenünk, mennyit szánunk erre, és pontosan mit szeretnénk csinálni.
2016-ban megnyitotta kapuit a Cité du Vin bormúzeum is, így borrajongóknak ez is kötelező program. A Lonely Planet a városban zajló gasztroforradalmat is kiemeli.
A 10-es lista 2017-re
1. Bordeaux
2. Fokváros, Dél-afrikai Köztársaság
3. Los Angeles, USA
4. Merida, Mexikó
5. Ohrid, Macedónia
6. Pistoia, Olaszország
7. Szöul, Dél-Korea
8. Lisszabon
9. Moszkva
10. Portland, Oregon
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.