Jenő, a gólya épp Horvátországból küldött SMS-t

nyomkövetés
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 09. 09:36
A gemenci fekete gólyák már elindultak Afrika felé. A hátukra szerelt mellény GPS-e a földrajzi koordinátákat SMS-ben küldi el egy számítógépre - innen tudják a szakemberek, hogy pontosan merre vonulnak a gólyák. Jenő például épp Horvátországból jelentkezett be utoljára.

A gyakorlati természetvédelmi tevékenységet folytató Gemenc Zrt. számára elengedhetetlenül szükséges a fészkelőhelyeken kívül a területhasználat, a vonulási útvonalak és a telelőhelyek ismerete - olvasható a Gemenc Zrt. közleményében.

Így szerelték fel Jenőt a GPS-mellénnyel Fotó: Kalocsa Béla

Ezért a programot kezdeményező Gemenc Zrt. finanszírozásával, a Duna-Dráva Nemzeti Park, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Baja Ifjúsági Természetvédelmi Egyesület együttműködésével az elmúlt hetekben két fekete gólyára, Jenőre és Beára szereltek GPS-jeladót.

A megfigyelt fekete gólyák – társaikhoz hasonlóan – tavasszal érkeznek a Gemenci erdőbe, majd nyár végén indulnak vissza Afrikába. Jenő a Vén-Duna partján, Bea a pörbölyi erdőben fészkelt. Bea már augusztusban, Jenő néhány napja indult el és most a horvátországi Kopácsi réten tartózkodik. A tojó augusztus közepéig a fészek körüli 5 km-es sugarú körben mozgott, és augusztus 19-én reggel indult útnak. 272 km-t megtéve az éjszakát Szerbiában, Bozevac mellett töltötte, majd másnap hajnalban tovább indult Kelet felé, a 70 km-re fekvő Crnajka közelébe. Innen 23-án indult tovább, aznap 40 km-t tett meg. A szerb- román-bolgár határtól 24-én meg sem állt Pishtigovoig (264 km). 25-én Plovdiv mellett éjszakázott, és azóta is a környékbeli rizsföldeken vadászva készül az út folytatására.

SMS-t küldenek, merre járnak

A nemzetközi gyakorlatot követve a felnőtt madarakat a fészkükön hálóval fogták be a szakemberek, amikor a tollazatukat váltó fiókáknak élelmet vittek. A kb. 20 grammos jeladó-mellényt úgy rögzítették a madarak hátára, hogy azok a mozgásban ne korlátozzák az állatokat. A jeladó a GPS-helymeghatározó által megadott földrajzi koordinátákat SMS-üzenetként küldi el egy erre specializálódott számítógépes rendszerre, ahonnan az adatok bármikor letölthetőek és a madarak által megtett út térképen is megjeleníthető.

A GSM-modulnak köszönhetően SMS-üzenetben kommunikálni is képes a rendszer, így a szakembereknek lehetőségük van alapvető beállításokat megváltoztatni jeladón (pl. az adatküldés gyakoriságát). Abban az esetben, ha a GSM-jel gyenge, az adat a belső memóriában kerül tárolásra, és akkor küldi az adatokat, amikor a madár megfelelő lefedettségű területre ér.

Így térképezik fel a fekete gólyák pontos vonulási útját

A cél, hogy a jeladók által gyűjtött információk feldolgozásával a fekete gólyák életmódját jobban megismerjék, és a megszerzett ismereteket meg is osszák az érdeklődőkkel. Ezzel a technológiával a szakemberek olyan helyeken is figyelemmel tudják kísérni a madarak útját, ahol terepi megfigyelés nem lehetséges. Az útvonal kirajzolódásával feltérképezhetők a vonulás során leselkedő veszélyek, és pontos információkat kaphatnak a kutatók arra vonatkozóan is, hogy a madár nappal vagy éjjel mozog-e, mennyi időt tölt mozgással naponta, mekkora utat tesz meg, a vonulás során megszakítja-e hosszabb-rövidebb időre útját, és hogy hol telel.

A fekete gólyák többsége március 15-e után érkezik meg a faj legnagyobb hazai állományának otthont adó Gemenci erdőbe. Tipikus fészkelő helyei a tölgy-kőris-szil ligeterdők idős kocsányos tölgyfái. Az egyes párok területhűsége rendkívül változó. Fő táplálékuk az apró hal, béka, rovar. Az első fiókák május elején jönnek a világra. A kirepülés akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik. Ezt követően néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek. A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon vezet át.

Gemencen van a legtöbb fekete gólya

Magyarországon jelenlegi ismereteink szerint mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük kb. 40 pár a Gemencben. Az itteni populáció a világ legnagyobb népsűrűségű fekete gólya állománya. A Gemenc Zrt. fontosnak tartja és nem először teszi, hogy korszerű technológiát vegyen igénybe mindennapi munkája során, illetve kötelességének tartja a természetvédelmen alapuló szemléletformálást is. A Gemenc Zrt. erdőgazdálkodási és természetvédelmi munkájában jelentős gyakorlati segítséget fog nyújtani a két fekete gólya GPS-nyomkövető segítségével történő megfigyelése. Ezt a programot korábban már megelőzte a Keselyűsön webkamerával dokumentált fekete gólyapár megfigyelése, valamint a nagyközönség számára valós időben az interneten való közvetítése.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.