Súlyos szankciókkal sújthatják a Korean Airt, a legnagyobb dél-koreai légitársaságot, amiért a vállalatot irányító család egyik tagja gorombáskodott a személyzettel egy zacskó makadámiadió felszolgálásának módja miatt, visszafordulásra kényszerített egy már induló repülőgépet, a botrány eltussolása céljából pedig hazugságra kényszerítették az alkalmazottakat.
Az AP szerint akár 21 napos felszállási tilalmat is elrendelhetnek büntetésképpen a légitársaságnál, vagy 1,3 millió dolláros pénzbírságot szabhatnak ki, miután a közlekedési minisztérium feljelentést tett kedden az ügyészségnél, amely már amúgy is vizsgálatot indított egy civil szervezet feljelentése nyomán.
A lehetséges szankciók hírére két százalékkal estek a Korean Air részvényei a szöuli tőzsdén, miközben fő versenytársáé, az Asiana Airlinesé majdnem 6 százalékkal szöktek a magasba – írja az MTI.
A közlekedési minisztérium elmondása szerint az ügyészségi feljelentésen kívül maga is vizsgálatot indít annak megállapítására, hogy a légitársaság "szervezeti kultúrája" nem veszélyezteti-e az utasok és a repülések biztonságát.
Ahogy mi is megírtuk, a Korean Air egy New Yorkból Szöulba induló járatának kapitánya kénytelen volt visszafordítani a kapuhoz a már a kifutópályára guruló Airbust, mivel a fedélzeten tartózkodó Cso Hjun Ah alelnök, Cso Jang Ho elnök lánya dührohamot kapott egy zacskó makadámiadió felszolgálásának nem előírásszerű módja miatt és a repülőgép azonnali elhagyására szólította fel az utaskísérők főnökét.
A fedélzetről leparancsolt Pak Csang Dzsin egy tévéinterjúban azt mondta, hogy az alelnök megszégyenítette és sértegette a személyzetet. Egy szemtanú szerint a légitársaság elnökének 40 éves lánya üvöltözött az előtte térdepelő személyzettel, egyiküket meglökdöste, és egy tárgyat hajított a kabin falának. A légitársaság azt közölte, hogy a fizikai erőszak megtörténtét nem tudják megerősíteni, mert az időközben lemondott alelnök tagadja a tettlegességet.
Az incidensért már bocsánatot kért a légitársaság elnöke és az időközben minden tisztségétől megvált alelnök is, a botrány azonban nem csitul, mert közben kiderült, hogy a légitársaságnál a történtek elbagatellizálása céljából hazugságra kényszerítették az ügybe belekeveredett alkalmazottakat a vizsgálóbizottság előtt.
A dél-koreai sajtó szerint a botrány felszínre hozta, hogy a Korean Air alkalmazottaival úgy bánnak, mintha a légitársaságot vezető és azt tíz százalékban birtokló Cso család cselédei lennének. Cso Jang Ho elnök mindhárom gyermeke vezető tisztségeket tölt(ött) be az ország legnagyobb légitársaságánál.
Az AP hírügynökség megjegyzi: az ügy rávilágított arra is, mennyire kockázatos befektetni olyan, családi ellenőrzés alatt álló vállalatokba, ahol a fő cél a családok érdekeinek szolgálata, nem pedig a részvényeseké vagy a dolgozóké.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.