Új, duplamutáns vírusvariánst találtak

felfedezés
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 24. 12:50

India 18 államából gyűjtöttek vírusmintákat, melyekben összesen 772 mutációt találtak, ezekből egy kettős mutáns volt, vagyis két mutáció is történt egy víruson belül. A 10 787 minta közül 736-ban volt jelen a brit mutáns, 34-ben a dél-afrikai, és egyben a brazil változat.

Tesztelésre várakozók Mumbaiban Forrás: AFP/Indranil Mukherjee

A közelmúltban Indiában megugrott a fertőzések száma, de a kormány szerint nincs összefüggés a növekvő esetszám és az új változatok között. A vírusmutációk elég gyakoriak, de a legtöbbjük nem jelent nagy változást a fertőzőképességben vagy a súlyos fertőzés kialakulásának kockázatában, ugyanakkor az is előfordul, hogy egyes mutációk, mint például az Egyesült Királyságban vagy a Dél-Afrikában talált variáns, a vírust fertőzőbbé és egyes esetekben még halálosabbá teszik.

Mint Shahid Jameel virológus elmondta, ha egy mutáció a vírus tüskefehérjének kulcsfontosságú területeit érinti, akkor növelheti a kockázatokat, és lehetővé teheti, hogy a vírus kikerülje az immunrendszer védekezőmechanizmusait. Dr. Jameel hozzátette, hogy "külön törzs alakulhatott ki Indiában az L452R és az E484Q mutációk találkozásával".

A hatóságok közleménye szerint "noha Indiában találtak aggodalomra okot adó variánsokat, ezekből nem találták olyan sokat, amely elegendő lenne ahhoz, hogy közvetlen kapcsolatot állapítsanak meg ezek és az esetszámok növekedése között - derül ki a bbc.com cikkéből.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.