2011 legbarátságosabb szállodái

belföld
PUBLIKÁLÁS: 2012. március 22. 15:20
2011 legbarátságosabb szállodái

Több mint 94 ezer szavazat alapján választották ki 2011 legbarátságosabb szállodáit. Az 50 vendégszobánál kisebb szállodák közül a Kék Duna Wellness Hotel, a nagyobbaknál a négycsillagos MenDan Thermal Hotel & Aqualand győzött - közölte Balla-Seethaler Tamás marketing igazgató, a verseny egyik szervezője csütörtöki közleményében. A Kék Duna Wellness Hotel 10.375, a MenDan Thermal Hotel & Aqualand pedig 11.420 szavazatot kapott.

Az igazgató az MTI-nek elmondta, hogy több magánszemély kezdeményezte a versenyt, amelyet az idén második alkalommal szerveztek meg. A szállodákra január 10-től március 20-ig, összesen négy honlapon lehetett szavazni. A versennyel az idén is az volt a szervezők célja, hogy erősítsék a hazai turizmust, javítsák a szállodaipar és a vendéglátás megítélését.

Az 50 szobánál kisebb szállodák közül a négycsillagos Hétkúti Wellness Hotel lett a második 10.040 szavazattal, a bronzérmet a Polgár Pince Panzió vitte el 6.792 utazó döntése alapján.

A nagy szállodák versenyében 7.085 vokssal második helyen végzett a négycsillagos Hotel Karos Spa superior, a harmadik helyezett pedig a Hotel Eger superior&Park lett 4.568 szavazattal.

Az elismeréseket a szállodák ünnepélyes díjátadó keretében vehetik át április 2-án, Budapesten.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.