Sandokan – A legendás kalóz történetének izgalmas, valós háttere

A XIX. századi Délkelet-Ázsia különös elegye volt a kalandnak, a gyarmati érdekeknek és a nagyon is valós hatalmi játszmáknak. Ebben a közegben született meg egy irodalmi figura, Sandokan alakja, aki generációk számára testesítette meg a szabadságot és az ellenállást, miközben alakját hús-vér történelmi szereplők árnyéka formálta.

• A Sandokan-történet világsikere mögött valós történelmi konfliktusok és szereplők állnak.
• James Brooke és a fehér rádzsák valódi államot hoztak létre Sarawakban.
• A legendás kalóz figurája a gyarmati Délkelet-Ázsia mítoszteremtését tükrözi.

Sandokan, akinek története a reneszánszát éli

A „maláj tigrist”a legtöbben a hetvenes évek legendás tévésorozatából ismerik, amelyben Kabir Bedi karizmája tette halhatatlanná a karaktert, és amely Európa-szerte kultuszt teremtett. A történet azóta új életre kelt: az olaszok ismét elővették a figurát, ezúttal a török filmsztár, Can Yaman főszereplésével, modern képi világgal és friss hangsúlyokkal. A siker oka azonban változatlan: Sandokan világa egyszerre egzotikus, romantikus és veszélyesen közel van a történelmi valósághoz.

A maláj tigris és a „gonosz" fehér rádzsa konfliktusa

Emilio Salgari regényeiben a történet középpontjában egy száműzött maláj herceg áll, aki kalózként küzd az idegen uralom ellen. Ellenfele egy európai kalózvadász szerencselovag, aki ambícióit követve Borneón akar hatalomhoz jutni. Ez az alak azonban nem a puszta fantázia szülötte: ő James Brooke, az angol kalandor, aki a XIX. század közepén valóban államot alapított Délkelet-Ázsiában.

Brooke nem hivatalos gyarmati megbízással érkezett. Egy magánember, volt katonatiszt volt, aki saját hajóján, a Royaliston jutott el Borneóra, és a helyi hatalmi viszonyokat kihasználva előbb a brunei szultánnak (ahol ma is az akkori dinasztia leszármazottai uralkodnak) nyújtott katonai segítséget, majd politikai pozícióba emelkedett. 1841-ben az Északnyugat-Borneón fekvő Sarawak rádzsájává nevezték ki, és ezzel egy egészen rendhagyó, példa nélküli államalakulat született meg.

Brooke alakját Salgari sötét tónusokkal festette meg: hideg, számító, idegen zsarnokként, akivel szemben Sandokan a bennszülött világ erkölcsi fölényét képviseli. A valóság természetesen árnyaltabb volt (Brooke például abszolút jó viszonyt ápolt a helyi dayakokkal, ahogy a brunei szultánnal is), de a konfliktus lényege hiteles: az európai nagyhatalom és a helyi elit érdekei feszültek egymásnak.

Sarawak: egy különös állam a dzsungel mélyén

Sarawak nem gyarmat volt a szó klasszikus értelmében. A Brooke-dinasztia által irányított szuverén államot a Brit Birodalom – az a hatalom, amely 1786 óta folyamatosan terjeszkedett a térségben –  elismerte, nem kebelezte be. Saját zászlója, fővárosa, hadserege, törvényei és külpolitikája volt. A rádzsák – James Brooke, majd unokaöccse, Charles, végül annak fia, Vyner Brooke – személyes uralmat gyakoroltak, miközben ügyesen lavíroztak London, Brunei és a helyi fejvadász törzsek között.

Az állam fennállása valamivel több, mint száz évig (1841 - 1946) tartott. Ez idő alatt Sarawak területe jelentősen megnőtt (több mint 20-szor nagyobb lett, mint a Brunei szultáság, amelynek létrejöttét köszönhette), a kalózkodást visszaszorították, a kereskedelmet megszervezték, ugyanakkor a hatalom szigorúan a Brooke család kezében maradt. A rendszer egyszerre volt paternalista, feudális és modernizáló – nehéz  egyetlen szóval leírni.

A II. világháború, és a japán megszállás után a Brooke-dinasztia utolsó uralkodója, Vyner Brooke 1946-ban – az újjáépítés óriási terhei miatt – átengedte Sarawakot a brit koronának, így az addig szuverén állam brit koronagyarmattá vált – nem kis helyi tiltakozás közepette. Sarawak végül 1963-ban csatlakozott az újonnan létrejött Malajziához, a szomszédos Sabahhal és a Maláj-félsziget államaival együtt, lezárva a fehér rádzsák különös korszakát.

A Sandokan történet mögött rejtőző „fehér rádzsák” története pontosan az a furcsa átmenet, amelyet Salgari – aki bár maga még a lábát sem tette ki soha Európából, de ebben a korban élt – ösztönösen megérzett: a romantikus kaland és a könyörtelen birodalomépítés határán mozgott.

Irodalom, film és történelmi emlékezet

A Sandokan sikere részben annak köszönhető, hogy nem dokumentarista pontosságra törekedett, hanem érzelmi igazságra. A Kabir Bedi-féle feldolgozás ezt a romantikus vonalat erősítette fel: szabadság, barátság, hűség és szerelem álltak szemben a hideg hatalommal. Ahogy a most, Can Yaman főszereplésével elkészült új változat is, éppen csak egy sokkal modernebb, látványosabb feldolgozásként.

A történet mélyén azonban ott húzódik a valóban élt, se nem jó, se nem gonosz James Brooke és az általa megteremtett Sarawak valódi históriája: egy szuverén államé, amelyet nem királyok és nem birodalmak, hanem egy magát szinte keresztes lovagnak képzelő angol alapított. Sandokan alakja ezért nem csupán egy kalandos kalóztörténet része, hanem annak a folyamatak is, ahogyan a valós eseményekből legenda válik ott, ahol a történelmi valóság már önmagában is rendkívüli. 

Nézd meg az új Sandokan-film trailerét:

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: