Sportolni hideg időben? Ezekre mindenképp figyelj!

tél
PUBLIKÁLÁS: 2024. november 18. 12:30
A mozgás a téli időszakban is fontos, a szabadban való időtöltés pedig kifejezetten előnyös, például mert friss oxigénhez juthatunk, és testileg-lelkileg is feltöltődhetünk. Éppen ezért évszaktól függetlenül érdemes időt szakítani a kinti aktivitásra.

A hideg hónapokban általában fáradékonyabbak vagyunk, jobban szeretünk a nap végén bekuckózni a melegbe, és még a sportembereknek sem feltétlenül van lehetőségük edzőterembe járni, sokan pedig egyenesen kizártnak tartják, hogy kimerészkedjenek a hidegbe - írja a Fanny magazin. Mégis megéri!

A mozgás a téli időszakban is fontos Fotó: Pexels

Ezért vágjunk bele

Rendszeres testmozgással gondoskodhatunk az egészségünkről, ellenállóbbá tehetjük a szervezetünket, így kevésbé leszünk fogékonyak a betegségekre, ráadásul a közérzetünk, az önbizalmunk, az energiaszintünk, az alvásunk minősége is jobb lesz. A hűvösben való időtöltéssel továbbá plusz előnyökre tehetünk szert. Amellett, hogy távol tarthatjuk a különféle nyavalyákat, a testünket hozzászoktathatjuk a hideghez, amitől kevésbé leszünk fázósak, javulhat a szervezetünk védekező és ellenálló rendszere, ezen kívül a kinti mozgás és a természetes fény a hangulatunkra és az idegrendszerünkre is jótékonyan hat. Nem árt azonban odafigyelni néhány alapvető dologra.

A hőveszteség elkerülése

Hideg időben hőt veszít a test, ennek jó része a fedetlen fejen át távozik, ezért nem érdemes sapka nélkül menni a szabadba. Ha nem öltözünk fel megfelelően, illetve nem készítjük fel kellőképpen a testünket a kinti mozgásra, a normálisnál nagyobb hőveszteséggel kell számolnunk, amivel a hipotermiát, azaz a kihűlést is megkockáztatjuk.

Amikor jól jön a zsír

Habár azért sportolunk, hogy izmosak legyünk, és ledolgozzuk a felesleges zsírt, a hidegben való mozgáshoz jól jön a normálnál magasabb testzsírszázalék. A zsírréteg egyfajta szigetelést ad, aminek következtében kevesebb hőt adunk le, akárcsak egy megfelelő öltözettel, ami a kényelmes mozgás mellett a teljesítőképességet is fokozza.

Több réteges védelem

Az egyéni hőérzet eltérő, mindenki mást érez hidegnek, de induljunk futni, túrázni, biciklizni, kosárlabdázni, vagy felnőtt parkokba, tartsuk szem előtt a réteges öltözködés szabályait. Az első, azaz alapréteg szerepe az izzadság elvezetése, hogy száraz maradjon a bőr és maga a ruha is. A következő a hőszigetelő réteg, ez gondoskodik a hideg elleni védelemről, mivel benntartja a test által megtermelt őt, miközben átengedi a párát. A külső réteg, például egy kabát az időjárási elemekkel (eső, hó, szél) szemben óv. A hőmérséklettől és egyéb körülményektől függően köztes rétegeket is viselhetünk, arra azonban ügyeljünk, hogy ne öltözzünk be túlságosan, és kerüljük a szoros ruhaneműket is. A legjobb, ha induláskor egy picit fázunk, így lesz a kinti mozgás közben komfortos a testhőmérsékletünk. Érdemes sportboltokban kifejezetten kültéri aktivitásra szánt, strapabíró és hosszútávon is tartós funkcionális öltözetet beszerezni. Az alapanyagokat tekintve a legjobb választás a szintetikus és gyapjú keverék.

A kiegészítők is számítanak

Fontos, hogy a lábakat és a kezeket is melegen tartsuk, ezekbe a végtagokba ugyanis hideg időben kevesebb vér jut, hiszen a szervezet a test középső részét, vagyis a létfontosságú belső szerveket védi. A sapka mellett nyakvédőről, ha szükséges sport arcmaszkról, kesztyűről, sportzokniról, és akár lábszármelegítőről is gondoskodjunk.

+ 5 tipp, amit jó, ha megfogadunk

  • Minden évszakban elengedhetetlen a helyes bemelegítés, hidegben azonban még nagyobb veszélynek vannak kitéve az ízületek, ezért ne hanyagoljuk el az átmozgatást, lehetőleg még otthon.
  • A hideg hónapokban célszerű a rövidebb, de intenzívebb edzéseket előnyben részesíteni, kis pihenőkkel.
  • Legyünk türelmesek magunkkal, télen fokozatosan szoktassuk hozzá a testünket a terheléshez időtartamban és teljesítményben is.
  • Hűvös időben is nélkülözhetetlen a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztás, ha nem hidratálunk, könnyen begörcsölhet az izomzatunk, ezért célszerű edzés előtt, akár közben és után is inni.
  • Hazaérve mielőbb vetkőzzünk és zuhanyozzunk le, ne üljünk le a sportruhában, mert a meleg lakásban még inkább izzadni kezdhet a testünk, és könnyen meghűlhetünk. 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.