Test és lélek

Luca széke boszorkányt és férjet is jelez

Füredi

Létrehozva: 2018.12.09.

<p>December 13-át, Luca napját senkinek sem kell bemutatni. Vagy mégis? Honnan ered, és mi köze van a boszorkányokhoz?</p>

A Gergely-naptár 1582-es életbe lépése előtt használt Ju­lián-naptár szerint ez az év legrövidebb napja, a téli napforduló ünnepe. Luca nevét is szokták a fényt jelentő latin lux szóval összefüggésbe hozni, egyes helyeken úgy is nevezték, hogy a fényt hozó. Luca aztán a boszorkányok napja lett, hiszen a hosszú éjszaka miatt a gonosz erők ilyenkor árthatnak a legtöbbet varázslataikkal.

Tiltások és a szék

A naphoz számos hiedelem is kapcsolódik. A nők számára tilos volt dolgozni, tüzet gyújtani, kenyeret sütni és varrni, mert büntetésből Luca, vagy a leselkedő boszorkányok bevarrják a tyúkok „tojókáját”. Nem volt szabad fonni, szőni sem, mert úgy tartották, Luca összekeveri a fonalat és kócot tesz a vétséget elkövető eszének helyére. Semmit sem volt szabad kölcsönkérni, adni, nehogy az a boszorkányok kezére jusson. 

A legismertebb hagyomány azonban a Luca-szék készítése. Ezen a napon kezdték el faragni kilencféle fából (kökény, boróka, jávor, körte, som, jegenyefenyő, akác, cser és rózsa), egyetlen szög sem lehetett benne, és mindennap csak egyetlen műveletet volt szabad elvégezni, ám karácsony szentestére készen kellett lennie. Az éjféli misére magukkal vitték a széket, és ha a templom küszöbén ráálltak, a bejövők közül meglátták a boszorkányokat, mert azok ilyenkor szarvat viseltek.

A bátor férfiaknak azonban a leleplezett boszorkányok elől gyorsan el kellett menekülniük, ezért mákot szórtak szét hazafelé, mert amíg ezt a gonosz lelkek felszedték, egérutat nyerhettek. A széket ezután el kellett égetni, ami a boszorkányok végét is jelentette, majd a gonosz elleni védekezésül fokhagymát tettek a kulcslyukba, kést vágtak a bal ajtófélfába és keresztbe állították a söprűt. 

A Luca széke jövendőmondásra is alkalmas volt. 

A lány az éjféli misén az oltár előtt Luca-széken állva meglátja jövendőbeli férjét, a rajta ülő ember pedig a rossz lelkeket.

A jövendőbeli megismeréséért a lányok másik módszere, hogy ezen a napon 12 gombócot főztek, mindegyikbe egy-egy férfi nevét rejtették. Amelyik gombóc legelőször a víz felszínére jött, a hiedelem szerint az abban lévő név tulajdonosa lesz a férjük. 

Időjósló nap

Több helyen Luca napján ma is a hagyma rétegeiből jósolják meg a következő év időjárását. Leszedik a hagyma felső 12 rétegét, ami az év egy-egy hónapjának felel meg, és mindegyikbe egy kis sót szórnak. Amelyik rétegen megolvad a só, az a hónap esős lesz, míg a többi száraz marad.

Egy másik népszokás szerint a Luca-nap és a karácsony közötti tizenkét napból lehet következtetni az új év időjárására, ez a Luca-naptár, amiben a napok egy-egy hónapot jelölnek, tehát december 13-a január, 14-e a február, és így tovább. Ha esik az eső vagy hó, akkor csapadékos lesz, ha nem, akkor száraz marad az adott hónap is.  

A szent legendája

A 3. században, Szicíliában élt, gazdag családból származó lány alakját több legenda övezi. Szüzességi fogadalmat tett Krisztusnak, vagyonát a szegények között osztotta szét, s amikor szülei egy pogány férfihoz akarták férjhez adni, inkább vértanúhalált halt. A legenda szerint amikor a pogány bíró elrendelte, hogy gyalázzák meg, a Szentlélek Luca segítségére sietett, és olyan nehézzé tette a testét, hogy meg sem tudták mozdítani. Amikor máglyára vetették, a lángok kialudtak, végül karddal döfték át a torkát. Egy másik legenda szerint, amikor kérője a szeme szépségét dicsérte, kivájta azt, de csodás módon visszakapta látását, és a szemei még szebben csillogtak. 

Az 5. századtól tisztelt vértanú szűz a vakok, szemfájósok, a bűnbánó utcanők és menyasszonyok védőszentje lett, ünnepének pedig halálának napját, december 13-át tették meg. A középkorban Lúciát a temetők, temetőkápolnák védőszentjének is választották, és az egyház az imádságaiban azért könyörög, hogy a halottaknak az örök világosság fényeskedjék. 

Luca a népi hiedelemvilág kedvelt alakja, legendája több művészt is megihletett.   

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek